15 °C Budapest

Óriási dugókra kell számítani ezen a nyáron: így kerüld el a legrosszabbat

2019. június 14. 20:30

Pénteken vége a tanítási időszaknak, ezzel együtt beindul a nyári idegen- és közúti forgalom az M7-es autópályán hétvégenként. A torlódások és balesetek ilyenkor gyakoriak a Balatonra vezető gyorsforgalmi úton, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes legyen.

A magyarországi autópályákon a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom, köszönhetően az idegenforgalmi szezonnak. Nyáron az M7-es autópálya forgalma is nagyságrendekkel nagyobb, mint más hónapokban. Június közepétől augusztus végéig főleg hétvégenként akkor is 80-90 kilométer/órára csökkenhet le a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. Így akár 15-20 perccel is hosszabb lehet az út a Balatonig.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól körbehatárolható, hogy mely időszakokban használják a Balaton felé autózók az M7-es autópályát. Pénteken 14 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 13 óra között indulnak el a legtöbben Budapestről. Vasárnap pedig a főváros felé vezető oldalon 12 órától egészen az esti órákig telítettek a sávok, a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a fentiek miatt a jelölt csúcsidőszakokban csak havaria, halaszthatatlan esetekben végez beavatkozásokat, egyébként az üzemeltetési és fenntartási munkákat is igyekeznek úgy ütemezni, hogy azok a lehetőségekhez mérten a lehető legkisebb mértékben zavarják a közlekedőket. Az állami kezelésben lévő autópályákat üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért az alábbiakat javasolja a Balatonra igyekvőknek, hogy úticéljukat optimálisan és kiszámíthatóan érjék el:

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Ha teheti, kerülje el a csúcsforgalmi időszakokat! A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el a fővárosból és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.
  • Közvetlenül indulás előtt informálódjon az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, vagy használjon online navigációs szoftvereket, közösségi autós alkalmazásokat.
  • Ha az autópályán jelentős torlódás van - például baleset miatt - érdemes kerülőutat választaniuk. Igénybe vehető az M6-os autópálya is, amelyről több csomópontnál is vissza lehet jutni az M7-es autópályára például a 62-es, 64-es főutakon, A Balaton északi partjára tartók Székesfehérvártól a 8-as főutat is használhatják.
  • Fontos kiemelni, hogy az M7-es autópálya Székesfehérvártól Budapestig, a főváros felé vezető oldalon három sávos, de a külső sávot alig-alig használják az autósok, pedig ezzel csökkenteni lehetne a nagyobb torlódásokat. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten jobbra tartási kötelezettség van, erre sűrűn kihelyezett táblák is felhívják a figyelmét. Ha ezt betartják az autósok, akkor az autópálya kapacitása sokkal egyenletesebb lesz, így a torlódások nagysága is érdemben mérsékelhető.
  • Hosszabb útra csak elegendő üzemanyaggal induljon útnak, legyen a kocsiban ásványvíz, frissítő, ha például egy baleset miatt torlódás alakulna ki vagy útzár lépne életbe.
  • Erős forgalomban különösen figyeljen a követési távolság betartására! Ezt a sebesség függvényében válassza meg, ha két másodperccel követi az Ön előtt haladót, akkor váratlan esetben is meg tud állni.
  • Ha torlódást, a járműoszlop jelentős lassulását észleli, akkor a fokozatos fékezés mellett kapcsolja be a vészvillogót, hogy az Ön mögött érkezőket is figyelmeztesse!
  • Ha eltévesztett egy lehajtót vagy huzamosabb ideig kell állnia a pályán, semmiképpen se forduljon vissza az autópályán, ne tolasson! Az ilyen manőverek életveszélyesek és természetesen szabálytalanok is!
  • Torlódásban segítse a mentésben részt vevő járművek előre jutását a külső forgalmi sávban jobbra, a belső forgalmi sávban balra húzódással (biztonsági folyosó kialakítása)!
  • A leállósávot csak és kizárólag műszaki meghibásodás esetén használja, tilos haladni rajta, ha a forgalom megáll vagy lépésben halad! Ez szintén szabálytalan és életveszélyes!
  • A műszaki okból megállásra kényszerült vagy balesetet szenvedett gépjármű utasainak tanácsos haladéktalanul a szalagkorlát mögé húzódni
  • Ha baleset helyszíne mellett halad, ne "bámészkodjon", sok esetben emiatt is jelentősen lelassulhat a forgalom.
  • A nyári időszakban többször előfordulnak záporok, zivatarok, ilyenkor egyes esetekben nagyobb mennyiségű csapadék kerül a burkolatra, ezzel egy időben a látótávolság is csökken. Fontos, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg a sebességét. A vizes útfelület és a lecsökkent látótávolság nagyobb odafigyelést igényel.
  • Az M7-es autópályát sokan választják horvátországi úticéljuk eléréséhez, ennek kapcsán nemrégiben a Nemzeti Útdíjfizetési és Szolgáltató Zrt. is kiadott tájékoztató anyagot.
  • Az M7-es autópálya kapcsán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában épül a 710-es főút bekötése.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem