2021. január 17. vasárnap Antal, Antónia

Óriási csapás érte a fővárosi tömegközlekedést: ez még sokáig fájhat majd


Csak a havi bérletek főbb kategóriáiban több milliárd forint kiesést is elkönyvelhetett májusig a fővárosi tömegközlekedés - írja a Világgazdaság.

Mintegy 1,2 millió darab havi bérlettel adott el kevesebbet a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) az idén január és május között, mint a tavalyi hasonló időszakban - írja a lap. Ebből számolták ki aztán, hogy amíg 2019 első öt hónapjában csaknem 3,2 millió havi jogosultságot váltottak meg a természetes és nem természetes személyek, a köz- és felsőoktatásban tanulók, valamint a nyugdíjasok,

addig 2020-ban kétmillió darabnál is kevesebb bérletet vásároltak.

A kiesés összege - abból kiindulva, hogy a havi fővárosi bérlet természetes személyeknek 9500, nem természetes személyeknek 10 500, a közoktatásban és felsőoktatásban tanulóknak 3450, a nyugdíjasoknak pedig 3330 forintba kerül - magasabb lehet 8,2 milliárd forintnál - írják.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS