18 °C Budapest

Olasz viaduktbaleset: spórolás miatt történt a tragédia?

2018. augusztus 15. 17:00

Tegnap óta másról sem cikkezik a magyar és a nemzetközi sajtó, mint az Olaszországban leszakadt viaduktról. A balesetnek több tucat halálos áldozata van, hiszen nem elég, hogy egy igen forgalmas útról van szó, de ráadásul a mintegy 200 méteres leszakadt szakasz lakott terület felett húzódott. Az még kérdéses, hogy ki a baleset felelőse, az viszont biztos, hogy az utóbbi években az olaszok jelentősen kevesebb pénzt ruháztak be az úthálózatukba, mint a válságot megelőzően. Mutatjuk, hogy pontosan mennyivel is kevesebbet, illetve azt is, hogy eközben mi történt Magyarországon ezen a téren.

A tegnapi olaszországi tragédia kapcsán felmerült, hogy az megelőzhető lett volna, hiszen a kérdéses útszakasz rossz műszaki állapota régóta ismert volt. A viadukt egyrészt régen, évtizedekkel ezelőtti technológiával épült, ráadásul átadása óta a rajta átmenő forgalom is jelentősen megnövekedett. Tegnap óta már lehet tudni, hogy a helyzet tarthatatlanságára már korábban is többen felhívták a figyelmet, ám ezek a hangok süket fülekre találtak.

Egyelőre még csak találgatni lehet, hogy végső soron mi is okozta a tegnapi tragédiát, az viszont biztos, hogy Olaszországban az utóbbi időszakban jelentősen visszafogták az infrastrukturális beruházásokat. A mediterrán ország 2007-ben még 13,66 milliárd eurót költött el ilyen célra, és még 2008-ban is 13,05 milliárdot - derül ki az OECD adataiból. Ezt követően azonban - nyilván a válság hatására is - a beruházások mértéke jelentősen megcsappant. 2009-ben már csak 5,64, 2010-ben pedig mindössze 3,38 milliárd eurót költöttek el ilyen beruházásokra.

A mélypont 2013 volt a maga 2,84 milliárd eurójával, de ez az összeg még 2015-ben is csak 5,15 milliárdra emelkedett. Összehasonlításképp: Németországban 2015-ben 11,69, Nagy-Britanniában 9,06 milliárd eurót fordítottak ilyen célokra. De még Oroszországban is többet, 6,11 milliárdot ruháztak be az úthálózatba.

Mi történt Magyarországon?

Hazánkban 645,91 millió eurót fordítottak infrastrukturális beruházásokra 2007-ben. Az összeg a következő két évben még emelkedett is, 2009-ben már elérte az 1,56 milliárd eurót. A válság hatása aztán itthon is megmutatkozott, mivel 2010-ben már csak 840,16 millió, 2012-ben pedig mindössze 152,65 millió euró lett erre a célra fordítva. Azóta azonban az ilyen célú kiadások ismét emelkedésnek indultak, 2015-ben már 1,24 milliárd euróra rúgtak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Magyarországon rendszeres a hidak vizsgálata

Az eset kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiadott egy sajtóközleményt, miszerint a hazai hidak műszaki állapotát akár heti, de minden esetben féléves és éves rendszerességgel ellenőrzik. Az ellenőrzés gyakorisága a híd forgalmától függ, de a féléves hídszemle és az éves hídvizsgálat minden esetben megtörténik. A sajtóközlemény szerint így felmérhető a hidak műszaki állapota, illetve korlátozható az azokon áthaladó forgalom, amennyiben ez szükséges a biztonságos közlekedéshez.

Borítókép: MTI/EPA/Luca Zennaro

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem