12 °C Budapest

Okostelefon nélkül már el sem indulunk nyaralni

2017. július 16. 11:30

A magyarok kétharmada nem tudja elképzelni a nyaralását az okostelefonja nélkül, amit leginkább fotózásra, navigációra, étterem és hotel keresésére használ a vakáció során.


A Huawei megbízásából 12 európai országban (köztük Magyarországon) készített kutatás eredményei alapján magyarok 95 százaléka készít fotókat a nyaralás ideje alatt, 78 százaléka pedig navigációs alkalmazást is használt legutóbbi útja során. A térkép applikáció segítségét még ennél is többen, a megkérdezettek 84 százaléka vette igénybe. A magyarok 59 százaléka viszont előre gondolkodott, és még az utazása előtt letöltötte úti célja térképét, hogy off-line is böngészhesse azt.

A magyarok többsége (58%) előszeretettel használja hotel és étterem értékelések keresésére és olvasására a mobilját, 38 százalékuk pedig foglalási adatait vagy elektronikus jegyét is az okostelefonján tartotta. A QR-kódok ideje viszont leáldozóban van, a mobilfizetés pedig még nem igazán népszerű: mindössze a megkérdezettek 27-27 százaléka élt ezzel a két lehetőséggel útja során.

Leginkább a dél- és kelet-európai országokban élők értettek egyet azzal, hogy az okostelefon jelentősen megkönnyíti az utazást. Nálunk is igen sokan gondolják ezt: a magyar válaszadók 76 százaléka vélekedett így.

 Külső akkumulátor és tárhely

Az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég által készített felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele, 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nyaralás alatt többek között a készülék tárhelyének véges kapacitása miatt a fotókat és videókat másik eszközre kell mentenie (például laptopra vagy tabletre). A válaszadók 47 százalékának a nyaralás alatt problémát okoz, hogy nincs elegendő tárhelye az okostelefonján. Az utazók aggódnak az akkumulátor lemerülése miatt is - a válaszadók ötöde nyilatkozott úgy, hogy vakációja során előfordult, hogy épp akkor merült le a telefonja, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. A megkérdezettek 37 százaléka értett egyet azzal, hogy gyakran jelent számukra nehézséget az, hogy feltöltve tartsák a készülékeiket. A felhasználók ezt a problémát gyorstöltővel vagy külső akkumulátorral próbálják megoldani, főleg a fiatalok: a 18-24 évesek fele vitt magával ilyen eszközt a legutóbbi nyaralására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A magyarok leginkább itthon töltik a nyarat

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok leginkább várost látogattak a nyaralásuk alatt: 53 százalékuk adta ezt a választ, míg a második legnépszerűbb nyaralási helyszín a tópart lett 42 százalékkal. A kutatás adatai szerint a magyarok több mint fele, 54 százaléka itthon tölti a vakációt. Jóval kevesebben (23%) vannak, akik csak külföldre utaznak a nyári hónapokban, illetve érdekesség, hogy ugyanilyen arányban vannak azok, akik itthon és külföldön is megejtenek egy-egy nyaralást.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem