2021. március 1. hétfő Albin

Nulla forintból körbeutazta a világot ez a két fiatal: elárulták, hogy csinálták


Hányszor esik meg velünk, hogy az utcán elmegyünk egy-egy utcazenész, vagy előadó mellett. Általában ott van előttök a kalap, vagy a nyitott gitártok, benne némi apróval. Néha dobunk nekik, néha nem, arra viszont ritkán gondolunk, hogy mennyi pénzt is lehet összeszedni így. Két argentin srác, Bruno di Stefano és Rober Esnarriaga Argentínából indultak el másfél éve, azóta körbeutazták Európát. Mindezt úgyt, hogy semmilyen megtakarításuk, félretett pénzük nem volt, egyedüli bevételi források az utcai előadások: Rober gitározik, Bruno zsonglőrködik. Az ebből származó bevétel elég volt nekik arra, hogy több mint egy évet töltsenek Európában. Elmesélték, hogy milyen a nomád élet, mire elég az utcán kapott pénz, de az is szóba került, hogy Nyugat-Európa után mi sokkolta őket leginkább Magyarországon. A Pénzcentrum Bruno belvárosi otthonában beszélgettett velük.

Mikor kezdtetek el utazni?

Bruno: Én 2017 májusában. Addig Buenos Airesben dolgoztam egy vállalatnál teljes munkaidőben, amit élveztem, de nem az volt az, amit valóban csinálni akartam. Ezért felmondtam, és ezzel egy időben befejeztem a tanulást is. Rendszermérnöknek tanultam, a munkám pedig szoftverek tesztelése volt.

Rober: Én egy nagy élelmiszereket forgalmazó cégnél voltam értékesítő.

Ez azt jelenti Bruno, hogy elég jól kerestél.

Bruno: Mondjuk úgy, hogy eleget. Tudtam belőle bérelni egy lakást, és egy macskát is el tudtam látni.

Hol van most a macska?

Bruno: A szüleimnél, Argentínában.

És miért döntöttetek az utazás mellett?

Bruno: Mindig utazni akartam életemben, látni a különböző kultúrákat, a természetet - hiszen egy nagyvárosban éltem, és kellett a kikapcsolódás a természetben. Ki akartam próbálni az utazást, és abból élni, amit igazán szeretek csinálni - a zsonglőrködést. Kíváncsi voltam rá, hogy meg tudom-e csinálni. Előtte is sokat utaztam, de akkor még csak szórakozásból, mára ez lett az életem. Ma már ebből származik a legfőbb bevételem is, a megélhetésemmé vált.

Rober: Otthon olyan munkám volt, amit már nem igazán élveztem. A végén már csak azért dolgoztam, hogy legyen pénzem, de semmi élvezet nem volt benne. Tanultam a munka mellett is, hogy angoltanár legyek, de azt sem fejeztem be. Három tantárgy kellett volna hozzá. Egyelőre viszont nagyon menni akartam.

Készítettetek valamilyen tervet utazás előtt? Meghatároztátok magatoknak például, hogy ezeket a városokat akarjátok megnézni? Vagy az egész egy nagy improvizáció volt?

Bruno: Jó kérdés. Volt elképzelésem, hova akartam menni, voltak kezdetleges terveim, de jobban kedvelem az improvizációt. A tervem sosem egy igazi terv, csak egy ötlet, ami persze később másképp is alakulhat. Amikor például Európába jöttem, 5 napra volt szállásom, és ennyi.

Rober: Így van. Csak akkor tudsz fejlődni, ha csinálod és elkezded. Előtte el sem tudod képzelni, milyen lehet. Ennek a folyamatnak a része, hogy nincs terved, hiszen az élet úgyis felülírja azt.

Gyakran megesett velem, hogy megérkeztem egy városba éjszaka, nem volt szállásom foglalva, nem volt internetem. Néha még egy térképem sincs arról a városról, ahova érkezem. Azt sem tudom, melyik részén vagyok.

Melyik volt az első ország, amit meglátogattatok?

Bruno: Spanyolország, Madrid. Egy hostelben laktam 5 napig, ez volt az összes tervem. Spanyolország a legegyszerűbb célpont az argentinok számára. Egyrészt ismerjük egymás nyelvét - még ha vannak erős akcentusbeli eltérések is -, másrészt az a legolcsóbb úti cél Argentínából. Ez volt a fő indok, nem a nyelv. Persze egy kicsit féltem, de szerencsére volt némi megtakarításom - ebből 2 hónapig túléltem volna, ha esetleg nem tudok pénzt szerezni. Viszont ha nem jött volna össze, akkor vissza kellett volna mennem Argentínába.

Neked volt megtakarításod, amikor elindultál?

Rober: Nem, egyáltalán nem. Volt némi pénzem, amikor kiléptem a vállalattól, abból egyszerűen csak vettem egy repülőjegyet, és elindultam gitározni a világba. Úgy döntöttem, hogy azt csinálom, amit a legjobban élvezek. Nem gondoltam bele, hogy ennek mi lesz a vége, egyszerűen csak ez az, amit igazán élvezek.

Nem féltek néha, hogy mit fogtok enni másnap? Vagy hol fogok tartózkodni aznap este?

Rober: Dehogynem, de ez sosem jelent problémát. Ha nem is sikerül aznap fedelet szereznem a fejem fölé, akkor elkezdek zenélni, jön a pénz, és másnap már egy hostelben alszom. De ez is csak azért alakulhat így néha, mert én sosem tervezek előre, én így szeretem csinálni. De ez nem olyan dolog, ami kicsit is problémát jelent. Hogy mit fogunk enni, az sem jelentett eddig problémát.

Megtörtént már, hogy bajban voltatok? - nem tudtatok pénzt csinálni, és nem tudtatok mit enni, vagy nem tudtatok hova menni? Van valamilyen rossz élményetek?

Rober: Nem nevezném rossz élménynek, de Rómában megesett, amikor megérkeztem, hogy nem volt pénzem, és akkor nagyon nehezen is jött össze a szükséges összeg, ezért csak 2 nap után találtam egy szállást. De megismertem egy lányt, aki nagyon sokat segített nekem.

Bruno: Ez egy kulcstényező: utazás során rengeteg embert ismersz meg, akik segíteni akarnak neked. Ekkor kezded igazán értékelni a segítőkészséget. Nekem sem volt nagy problémám soha, ha esetleg nem találtam szállást. Engem nem zavar például, ha egy parkban vagy egy tengerparton kell aludnom, ha szép az idő. Sőt, még élvezem is.

A legtöbb ember szeret előre tervezni, sokaknak nagyon fontos, hogy legyen egy stabil bevétele. Meg tudjátok szokni, hogy nincs stabil jövedelmetek, munkahelyetek?

Rober: Most mi vagyunk a saját életünk menedzsere: akkor dolgozom, amikor kedvem van. Amikor normális munkád van, mások osztják be az idődet. Most néha több van belőle, néha kevesebb, de prioritásokat kell felállítanunk. Az első és legfontosabb, hogy legyen egy hely, ahol aludjunk. A legtöbb városban vannak hostelek, így ez sem jelent problémát. A stabilitás a mi esetünkben is megvan.

Egész eddigi életetekben normális életvitelt folytattatok. Ezután nem nagy váltás, hogy minden instabil? Sokan félnek hostelbe menni, elkerülve a kellemetlenségeket, vagy nem akarnak parkban aludni, érthető okokból. Nem nagy váltás ez?

Rober: Amit mi csinálunk, az kevésbé kockázatos, mintha lenne egy normális állásunk. Ha van állásod, bármikor kirúghatnak. Minket nem tud kirúgni senki. Senki nem mondja meg, hogy ezt vagy azt ne csináld. Az én legnagyobb félelmem az, hogy nem érdekli a játékom hallgatóságot. Ha az előadásom nem jó, akkor nem is tudok vele annyi pénzt szerezni, hogy fenntartson engem. Ennek reális veszélye van. Ha nincs bevételed, nem tudsz utazni. Ez ilyen egyszerű, a pénzt valahonnan elő kell teremteni.

Tehát nem azért csináljátok, hogy utazhassatok, és közben csináljatok valamit, hanem tényleg élvezitek is?

Bruno: Persze, ez nem kérdés.

Rober: Ez a fő dolog, enélkül én sem csinálnám.


Bruno di Stefano (kép: Facebook)

Mennyi országban voltatok eddig?

Bruno: 15 országban, ha jól számolom.

És mennyi időt töltesz egy országban?

Bruno: Ez attól függ, mennyire élvezem az ottlétet, vagy mennyire jól tudok megélni. Svájcban például nehéz volt pénzt keresni, a rendőrség gyakran megtalált az utcán, ráadásul az árak is magasak ott. Ennek ellenére imádtam, Svájc az egyik leggyönyörűbb ország, ahol jártam. Luxemburgban szintén nehéz volt - bár ott nem is akartam sokáig maradni. Négy nap alatt eleget láttam az országból. De ezen kívül voltam még Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Lengyelországban, Horvátország, Szlovániában, Izlandon. De legtöbb időt Berlinben töltöttem, 6 hónapot. Nagyon szerettem Berlint.

Melyik ország volt a kedvencetek eddig?

Bruno: Sok olyan város volt, ahova mindenképp visszamegyek. Például Berlin ilyen, de Budapest is. Horvátországot szintén imádtam, Zadar nagyon szép hely.

Rober: Ó, Horvátország nekem is nagy szerelmem.

Melyik ország volt a legsikeresebb a pénzkeresés szempontjából?

Bruno: Horvátország, Franciaország nagyon jó volt, de Magyarország is jó. Itt kerestem eddig majdnem a legtöbb pénzt.

Rober: Én nem voltam Svájcban, Lengyelországban, de Franciaországban igen. Ezen kívül éltem Spanyolországban, Olaszországban, Szarajevóban, Zágrábban is, Belgrádban is. De Magyarország is nagyon jó, itt jól lehet pénzt keresni, ezért vagyok itt már egy hónapja.

Miért döntöttetek úgy, hogy Magyarországra jöttök?

Bruno: Nem terveztem ezt sem. Hallottam, hogy vannak itt különböző cirkuszi workshopok, és ki akartam próbálni őket, hogy szakmailag is fejlődjek.

Rober: Van egy barátom Zágrábban, aki mesélte, hogy Budapest gyönyörű, érdemes lenne ide jönnöm. Azt mesélte, hogy az emberek is nagyon kedvesek itt.

Azt tudtátok, hogy a magyarok fejében él egy sztereotípia saját magukkal szemben, hogy negatívak, passzívak, mindig vitatkoznak? Alátámasztják ezt a tapasztalatitok?

Rober: Én ezt nem tudom megmondani, nekem csak pozitív tapasztataim vannak. Az emberek mindig mosolyognak rám, kérdéseket tesznek fel. Ez a legszebb része annak, hogy itt vagyok. Nagyon jó itt zenélni, én nagyon szeretem. Egészen biztosan visszajövök, akár a következő hónapokban. Nem gondolom, hogy a magyarok negatívabbak lennének, mint a többi ország népei.

Van valami, amiben Magyarország nagyon egyedi? Amit csak itt tapasztaltatok?

Bruno: A nyelv. Semmit sem értek belőle, nagyon nehéz. Amikor először hallottam, azt hittem, hogy földönkívüliek beszélnének a hátam mögött. Persze attól még tetszik, de nagyon fura.

Dél-amerikaiakként mit tapasztaltok? Az európai emberek mennyire hasonlítanak egymásra? Vannak speciális nemzeti jegyek?

Bruno: Persze.

Rober: Hát hogyne! A magyarok például nagyon kedvesek.

Nem kell a magyarokat dicsérnetek csak azért, mert velem beszéltek.

Rober: Nem, nem! Ez így van. Ha nem lenne itt jó, nem lennénk itt hónapok óta. Ha valami nem jó, mi tovább állunk.

Bruno: Ez az igazság, a magyarok valóban nagyon kedvesek.

Azonnal, gondolkodás nélkül elhagyom az országot, ha nem érzem ott jól magam. Ha a visszajelzések nem jók, nem maradok ott.

Ez ugyanis a munkám lényege - a visszajelzések. Leginkább azért csinálom ezt, hogy hatást gyakoroljak az emberekre. Ha ez nem lenne meg itt, már rég nem lennék itt.

Amikor Németországban voltatok, utána nem tapasztaltátok, hogy más az életszínvonal Magyarországon? Itt nem olyan magasak a jövedelmek, nagyobb a szegénység - ez mennyire volt szembetűnő?

Bruno: Nagyon. Ettől függetlenül Magyarország sem tűnik úgy, mint egy szegény ország.

Rober: Mi látjuk az embereket, akik az utcán élnek, de az összkép nem sokban különbözik a Nyugattól. Talán kevesebbet keresnek egy hónapban, sok koldust is láttunk. De ez minket nem érint.

Bruno: Így van, az én bevételeim például magasabbak voltak itt, mint Németországban.

Beszéljünk kicsit bővebben a pénzügyekről. Érdekes lehet, hogy mennyire tudtok megélni a pénzetekből, amit az utcán szereztek. Például mik a legfőbb kiadásaitok?

Rober: Mindenképp kell ennünk minden nap. Kell egy hely, ahol tartózkodunk. De ezen kívül nekem például időnként kell vennem húrokat a gitárra, hangolót, stb. Mindent meg kell venned, ami az előadásodhoz szükséges.

Tudtok félretenni?

Bruno: Mint mondtuk, mi vagyunk a saját magunk főnökei. Én szeretem élni az életem - ha például nincs kedvem, nem dolgozom. De ha tudom, hogy például a következő héten haza akarnék utazni Argentínába, hogy lássam a szüleim, akkor össze tudnám szedni rá a pénzt hamar, ha többet dolgoznék.

De ha nincs, amire kell a pénz sürgősen - például nem akarok egy hónap múlva házat venni -,akkor csak annyit dolgozom, amennyi szükséges a kiadásaim fedezésére. Emellett élvezem az életem, nem szakadok meg.

Budapest belvárosában élsz egy albérletben. A lakbért például minden hónap kezdetén be kell fizetni - ami nem kis összeg. Ilyenkor csak kell előre gyűjtened.

Bruno: Persze, amikor tudom előre, hogy lesz nagy kiadásom, akkor összegyűjtöm rá a pénzt. Egyszer volt olyan, hogy a hónap elején még nem volt meg a lakbér, de másnap lementem az utcára dolgozni, és este már be is fizettem.

Ha ez ilyen könnyen megy, miért nincs meg bennetek az az érzés, hogy lementek az utcára és annyit dolgoztok, amennyit csak tudtok, hogy minél több pénzt összeszedjetek?

Rober: Nekem csak annyi pénz kell, amennyire épp szükségem van. De azt is fontos megérteni, hogy mi nem tudnánk ezt nyolc órán keresztül csinálni. Lehetetlen nyolc órában előadni. Én például átlagosan két órát dolgozom egy nap.

Bruno: Ez nem ilyen egyszerű! Nekem a valaha volt legtöbb ledolgozott óra három óra volt délelőtt, és három óra délután. De nagyon fáradt voltam utána, az energiám teljesen elfogyott. Az én munkámhoz szükséges, hogy mosolyogjak közben - végig energikusnak kell lennem, jól kell éreznem magam. Az embereknek adsz valamit, és nem adhatsz nekik valami rosszat, amit te sem élvezel.

Rober: Jónak kell lenned minden percben, ezt pedig csak úgy éred el, hogy ha élvezed. Ha nem tudod beletenni a szíved, pénzt sem kapsz érte - az emberek nem fognak figyelni rád.

Átlagosan mennyit fizetnek az emberek?

Bruno: Általában érméket adnak, de nem ritka, hogy nagyobb bankjegyeket. Ez kicsit kényelmetlen, mert minden boltban érmével kell fizetni. De az is pénz.

Nagyon sokan csak elszaladnak az utcazenészek, előadók mellett. Van valamilyen módszeretek arra, hogy az embereket fizetésre ösztönözzétek?

Rober: Mi ketten ebben különbözünk egymástól. Én például mindig bemutatkozom az embereknek. Elmondom, hogy az előadásomnak nincs ára, viszont minden adományt szívesen fogadok. Ha esetleg csak a mosolyukkal fizetnek, az is jó.

Bruno: Különböző dolgokat próbálok, különböző helyekre megyek például. Ha egy parkban játszom, akkor általában beszélek az emberekhez, és otthagyom a kalapom a padlón. Összességében azonban annyit adnak az emberek, amennyit akarnak. Ha jól érezték magukat, akkor általában fizetnek is, de az is előfordul, hogy nincs pénzük. De már mondtam, a legfőbb motivációm nem a pénz.

Nem érzed rosszul magad, amikor az egyes emberek végignézik az előadásod, majd a végén távoznak fizetés nélkül? Nem gondolod, hogy "hé, te végignézted az egészet, illett volna fizetned!"?

Bruno: Néha, de amikor átgondolom, arra jutok, ez akár az én hibám is lehetett, hiszen nem tudtam őket eléggé szórakoztatni. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nincs pénzük, ezért pedig nem ítélhetem el őket. De néha megkérdezem magamban: miért volt ilyen kicsinyes? Képes volt perceken keresztül videózni az előadásom, majd fizetés nélkül elmegy. Ezzel meg kell tudni birkózni.

Rober: De vannak ellenpéldák is. Például amikor egy kissrác kér az anyukájától egy százast, hogy odaadhassa, az nagyon boldog pillanat nekem. Ez azt jelenti, hogy az a gyerek élvezte, amit csináltam. A gyerekek mindig őszinték. Persze mi megértőek vagyunk, én is látok egy csomó utcai elődadót, és általában adok is nekik pénzt, és végig is hallgatom őket.


Rober Esnarriaga

Elmondásotok szerint napi 2 órát dolgoztok. Mit csináltok a fennmaradó időben?

Bruno: Én már 10 éve csinálom ezt, de minden nap gyakorolnom kell. A szabadidőmben gyakorlok. Persze van, amikor tartok egy szabadnapod, de néha azt is gyakorlással töltöm. Szóval valójában két órát dolgozunk, de a fennmaradó időt is a munkára fordítjuk. Én például szellemi munkát is végzek - rengeteg jegyzetet csinálok, hogy mit szeretnék megvalósítani, mit akarok elérni.

Ez úgy hangzik, mint egy karrier.

Bruno: Az is, teljes mértékben, Ez az életcélom. A későbbiekben szeretném tanítani is a zsonglőrködést, ehhez azonban az kell, hogy napról napra csináljam, és lássam, hogy egyre jobb vagyok.

Azt tapasztaljátok, hogy a fejlődéssel együtt több pénzhez is juttok?

Rober: Abszolút. Én például énekelek is, ehhez pedig rengeteg gyakorlás kell. Vissza kell hallgatnom magam, meglátni, miben kell fejlődnöm.

Bruno: Amikor először csináltam Argentínában, úgy voltam vele, hogy na, tudok zsonglőrködni, akkor keresek vele némi pénzt. Egy óráig csináltam, és egészen pontosan 0 pesót kerestem. Aztán második alkalommal, amikor már Spanyolországban léptem fel, a nap két órán keresztül égette az arcom, és 0 eurót kaptam érte.

Nem voltál kétségbeesve? Itt vagy a világ másik végén, és nem kapsz egy centet sem azért, amit csinálsz?

Bruno: Aggódtam. Azon kattogtam, hogy valamit rosszul csinálok. De aztán rájöttem, hogy ez nem olyan egyszerű, ahogy én elképzeltem. Elkezdtem másokat nézni, kérdezni őket, hogyan csináljak. Fejlődni akartam. Pontosabban muszáj volt.

Mi az a hely, amit végül a legideálisabbnak találtatok? Hol szoktatok játszani?

Rober: Én villamoson játszom, a villamos pedig megy, itt Budapesten néha elég őrült módon. Így nagyon nehéz játszani. Néha nem villamoson, de mindig a tömegközlekedésen játszom.

És ez sikeres? Az emberek általában a villamoson sietnek, kattognak valamin, sokszor nem is értik, mi történik. Nem gondolod, hogy a zene zavarja őket? A villamoson például elkerülni sem tudják, míg az utcán csak elhaladnak mellette, ha zavarja őket.

Rober: Sokszor nem értik, mi van. Főleg azok, akik nem beszélnek angolul. Mindenki bámul rád, hogy mit is akarsz. El kell magyarázni nekik, hogy mi is ez. Érdekes látni, ahogy változik az arcuk az előadás közben. Néznek rád valahogy, amikor elkezded, és teljesen máshogy, amikor befejezed.

Bruno: Ez a mi munkánk lényege, a megváltoztatás. Érzések kiváltása által.

Volt bármilyen problémátok Budapesten? Mondjuk a rendőrséggel?

Rober: Nekem nincs dolgom velük, mert ritkán utaznak tömegközlekedéssel. Bár néha előfordul, hogy pénzt kapok tőlük, amikor zenélek a villamoson. Talán egyszer volt olyan Szerbiában, hogy a rendőrök szóltak, hogy ne játsszak, és akkor nem játszottam.

Bruno: Nekem gyakran van problémám velük, mivel az utcán adok elő. Egyébként a magyar rendőrök kedvesek a többiekhez képest - eddig háromszor állítottak meg, de sosem volt kellemetlen a helyzet. Mindössze egyszer kérték el a papírjaimat, de akkor is csak megkértek, hogy menjek el. Ők is csak a munkájukat végzik, de tiszteletteljesen bántak velem, én pedig minden esetben megtettem, amit kértek. Nem is éreztem magam rosszul, mert mindig normális hangnemben szóltak hozzám, és olyankor mindig meg is tudtunk egyezni, ami annyiból áll, hogy: "Menj el".

Volt olyan, hogy megtámadtak az utcán?

Rober: Soha, és remélem, nem is fog.

Bruno: Egyszer történt velem ilyen Magyarországon: egy kéregető srác ordibált velem, de nem értettem, mit akar. Majd amikor odajött a társa is, akkor elmentem. De hasonló történt velem Franciaországban és Németországban is. Néha pénzt kérnek tőlem, hogy bérelhessem a helyet. De voltak kollégáim, akiket Argentínában meg akartak késelni.

Ti ugye nem ismertétek egymást, amikor idejöttetek. Gyakori Argentínában, hogy a fiatalok vándorolnak? Magyarországon is sokan vannak?

Rober: Nekem egy csomó ismerősöm van Argentínából, akik ezt csinálják.

Bruno: Nagyon gyakran találkozom hozzám hasonló emberekkel. Nem csak itt, máshol is.

Hol ismertétek meg egymást?

Rober: Hát az irodában.

Bruno: Ott, bizony. Az irodában. Mindig ott találkozzunk a hozzánk hasonlókkal.

Az iroda ebben az esetben az utcát jelenti?

Bruno: Így van.

Egy technikai kérdés: mi újság a biztosítással?

Rober: Hát, az nincs.

Bruno: Nekem sincs.

És mi történik, ha megsérültök, vagy megbetegedtek?

Bruno: Jó kérdés.

Rober: Én már nem voltam beteg egy éve, remélem, nem is leszek a közeljövőben. Nem a pénzt sajnáltam a biztosításra, egyszerűen csak igyekszem elkerülni minden papírmunkát, amit csak lehet.

Ha épp azon gondolkodtok, hogy elhagyjátok az egyik országot, akkor ez egyik napról a másikra történik?

Bruno: Néha csak az egyik óráról a másikra.

És ilyenkor van félretett pénzetek, hogy megvegyétek a repülőjegyet? Vagy arra kényszerültök, hogy lemenjetek dolgozni, és összeszedjétek?

Bruno: Ha sürgősnek érzem a távozást, akkor azonnal elmegyek, általában van pénzem jegyre. Ez nem probléma.

Rober: Az én esetemben sosem jelent problémát, csak felugrom egy buszra, és elutazom a szomszéd országba, amelynek sokszor a nevét sem tudom még. Nekem például nem is kell semmit magammal vinnem, ennyiből szerencsésebb vagyok. Brunónak rengeteg cucca van.

Bruno: Ezért utazom mindenhova busszal vagy vonattal, azon elférnek a kellékeim.

Általában a legkényelmesebb, vagy a legolcsóbb utazási módot választjátok?

Bruno: A legkényelmesebbet, az pedig minden esetben a legolcsóbb.

Rober: Ha összehasonlítom magunkat más emberekkel, akik utaznak, szerintem ők rengeteg pénzt költenek dolgokra, amik nem szükségesek. Például a legdrágább repülőt választják, de az olcsóbb járattal is ugyanúgy odajutnának. Persze ők sokszor sietnek, nekünk meg amiből a legtöbb van, az az idő.

Sokan amikor külföldre utaznak, rengeteget költenek, ti pedig csak úgy üres zsebekkel elindultok, és hónapokat éltek le a legdrágább európai országokban. Felfedezik az egész országot - ehhez rengeteg pénzt kell. El tudjátok mondani, mennyit költötök egy hónapban?

Rober: Mindenképp fizetni kell szállást. Ilyenkor a legolcsóbb hostel is legalább 200 euróba kerül egy hónapban. Ezt nem tudjuk megspórolni.

Bruno: Leginkább ez veszi el a pénzt minden országban, a lakhatás. De persze enni is kell, az is csomó pénzt elvisz.

De ha esetleg magasabb életszínvonalra vágytok, ami több a minimumnál, akkor arra képesek lennétek előteremteni a pénzt? Például ha étterembe akartok menni.

Rober: Persze, ha dolgozom, és jól megy, akkor simán meg tudjuk csinálni. De valójában nekem erre nincs is szükségem.

Bruno: Ez attól függ, hogy kinek mi a motivációja. Én nem akarok gazdag lenni, engem nem érdekel, ha nem eszem minden nap puccos étteremben.

Fogyasztási cikkekből nekem nem kell sok. Én nem vagyok boldog attól, ha étteremben eszek, sokkal boldogabb vagyok, ha parkban eszem a barátaimmal.

Nem is jártok szórakozni? Moziba?

Bruno: De, néha, de nem túl gyakran. Bulikba azért gyakran megyek.

Rober: Igen, a szórakozáson én sem spórolok.

Összességében tehát úgy tűnik, hogy sok kiadásotok van. El tudjátok mondani, mennyi pénzt kerestek egy hónapban?

Bruno: Mindig véletlenszerű, de én ezt kedvelem. A bevételem csak azon múlik, hogy mennyit dolgozom. De mindig elég mindenre.

Rober: Arra mindig elég, hogy a szállást és az étkezést fedezzem belőle. Mi sem tudnánk megélni havi 100 euróból, mindig van egy minimum összeg, amennyit havonta meg kell keresnünk, hogy egyáltalán életben maradjunk. Ez persze mindig megvan, hogy azon felül mennyit keresünk, az meg csak rajtunk múlik. A különbség mi köztünk és a többi ember között az, hogy nekik havonta konkrét összeg a jövedelmük, nálunk pedig ez havonta változik. Ez csak azon múlik, hogy mennyit dolgozunk, semmi máson. Ha nekünk nem kell sok, mert néhány város olcsóbb mint a többi, akkor a kevés is elég. Persze arra is kell pénz, hogy partizni és kocsmázni menjünk, hiszen ez fontos.

Tehát ha akarnátok, akár félre is tudnátok tenni?

Rober: Igen.

Bruno: Milliomosok persze nem leszünk, de mindig tudunk szerezni elég pénzt arra, ami kell.

Mik a terveitek a jövőre nézve? Hova mentek Magyarország után? Egyáltalán, el tudjátok képzelni, hogy letelepedtek valamikor?

Bruno: Most biztosan nem, én nem szeretnék letelepedni. Visszamegyek Argentínába, meglátogatom a szüleimet, barátaimat, már nagyon hiányoznak. Akárcsak a macskám. Meg akarok tanulni vezetni - ez is az egyik ok, hogy hazamegyek. Aztán tavasszal visszajövök Európába. Hogy mi lesz azután, az majd kiderül. Rengeteg tervem van még, el akarok még jutni Ázsiába, Afrikába.

Ha tíz év múlva elképzelitek magatokat, hol vagytok?

Bruno: Remélem, hogy életben. De viccet félretéve, ha már az izmaim nem engedik meg, hogy zsonglőrködjem, tanítani szeretnék. Szeretnék workshopokat szervezni, de ezen kívül egyéb terveim is vannak, Afrikában például önkénteskedni szeretnék.

Rober: Én szeretnék egy bandában játszani, talán ez az életcélom. Ehhez elengedhetetlen, hogy letelepedjek. Na nem azért, mert annyira szeretnék, de hamarosan muszáj lesz. De hogy hol, azt egyelőre nem tudom megmondani. Most még meg akarom nézni a legtöbb helyet, amennyit tudok. Most például háromhavonta el kell hagynom az EU-t a vízumom miatt, ezért itt nekem nagyon nehéz lenne letelepednem. De legtöbbször amúgy sem maradok 3 hónapig egy helyen.

El tudjátok képzelni magatokat, hogy visszaültök az irodába?

Bruno: Dehogy! Nincs az az isten.

Rober: Én már csak a zenére tudok gondolni, az sem érdekel, ha milliókat kínálnának nekem egy munkahelyen, nem fogadnám el.

Rengeteg ember álmodik arról, hogy olyan életstílusa legyen, mint nektek: nincs tervezés, nincs stressz, körbeutazzátok a világot, gyakorlatilag ráfordítás nélkül. Ha vannak emberek, akik erre vágynak, mit tudnátok nekik tanácsolni?

Rober: Ne gondolkozz, csak csináld.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked