19 °C Budapest

Nincs többé sorbanállás: nagy újdonság jön a Sziget fizetési rendszerében

2017. május 11. 12:37

A Sziget szervezői teltházas napokra, sok külföldi látogatóra, és sok nemzetközi hirdetőre számítanak a 25 éves fesztiválon.

Idén nyáron rendezik a 25. Sziget fesztivált. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Kádár Tamás, a cég operatív vezetője elmondta: tavaly nagyon sikeres rendezvényt zártak, több napon keresztül teltházas volt a Sziget. A cég prognózisa szerint ez a siker idén is jó eséllyel megismétlődhet. Idén például új installációkkal, látványvilággal várják a látogatókat, de még nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát működésre, például a vízhasználat jelentős részét a Dunából oldják majd meg.

Kádár újdonságként említette a fizetési rendszer fejlesztését: egy okostelefonos applikációban fel lehet majd tölteni fesztiválkártya egyenlegét is, így egyáltalán nem kell majd sorban állni a konténereknél ahhoz, hogy pénzt tegyünk a fizetési kártyára. Ez a fejlesztés már más fesztiválokon, a VOLT-on és a Balaton Soundon is elérhető lesz.

A Sziget, mint nemzetközi márka több új irányba is nyit: vannak nemzetközi szponzorációs megjelenések - azaz egy nagy sporteseményhez hasonlóan sok cég a nemzetközi marketingbüdzséjéből költ a Szigeten.

Gerendai Károly főszervező, a Sziget Kft. leköszönő ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a rendezvény ma Magyarország elsőszámú turisztikai attrakciója. Ez azt jelenti, hogy akik a Szigetre érkeznek átlagosan több mint 7 napot töltenek Magyarországon.

80-85 ezer külföldi látogatója van minden évben a Szigetnek: ez a szervezők számításai szerint azt jelenti, hogy a fesztivál 650 ezer vendégéjszakát generál a turizmusnak - ez a teljes éves magyar forgalom 5 százalékát teszi ki. A rendezvény az egyik legismertebb magyar brand lett, ahová 100 országból érkeznek vendégek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Január óta 70 százalékban egy amerikai befektetési alap, a Providence Equity Partners a tulajdonosa a cégnek: az ügyvezető szerint ennek nincs köze a visszalépéséhez, a tárgyalások is ettől függetlenül zajlottak. A fesztiválalapító szerint azonban nem kell attól tartani, hogy a Sziget eddigi képéhez, szellemiségéhez nagyot változtatna a pénzügyi befektető megjelenése, a cél a külföldi terjeszkedés.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm