Nem ússzuk meg szerdán sem a kánikulát, sőt extra magas UV-sugárzás is várható

MTI
2020. június 30. 18:30

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a középhőmérséklet, főként az ország déli felén, elérheti a 25-26 Celsius-fokot. A hőség veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az országos előrejelzés szerint a leghidegebb órákban 13-19 fok lesz. Napközben 29-34 fokig melegszik a levegő. Felhívták a figyelmet arra is, hogy szerdán a figyelmeztetési értéket meghaladó, 8,3-as (extrém) UV-B sugárzás várható. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. Napközben, 11 és 15 óra között, lehetőség szerint el kell kerülni a napozást.

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy késő délutántól előbb az Alpokalja térségében, majd később a Dunántúlon helyenként máshol is kialakulhatnak zivatarok, amelyek között egy-egy hevesebb is lehet. Az intenzívebb zivatarokat felhőszakadás, viharos széllökések, valamint nagyobb méretű jégeső is kísérheti.

Zivatarveszély miatt Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem