Nem telik luxusnyaralásra? Így utazd körbe Európát 150 ezer forintból

2017. május 1. 13:01

Sokak álma, hogy egyszer hátizsákkal bejárják Európát. Azonban ez vagyonokba kerül, ráadásul hatalmas szervezőmunkát igényel - legalábbis logikus lenne, ha így lenne. Az igazság azonban az, hogy nem is kell olyan sokat költeni erre, akár 150 ezer forintból is kijöhet egy európai körút. Mutatjuk, hogyan csináld, és milyen útvonalat kell követni ahhoz, hogy neked is fillérekből kijöjjön a luxusutazás.

Ahhoz, hogy olcsón körbeutazhassuk Európát két dologra lesz szükségünk:

  • olcsó buszjegyekre és
  • olcsó szállásokra (ha nem tudunk a buszon aludni).

Az előbbieket elsősorban akkor szerezhetjük meg, ha már hónapokkal korábban lefoglaljuk a helyet, vagyis ha idén nyáron indulunk útnak, akkor akár most érdemes megvenni a jegyünket. Lényeges, hogy a buszúttal egyben a vidéki tájat és városnézést is veszünk, vagyis többet látunk az országból, mintha repülővel utaznánk.

Ha tényleg fillérekből szeretnénk kihozni az európai körutat, akkor úgy foglaljuk le a buszjegyünket, hogy késő este induló járatot nézzünk ki, ami reggelre ér a következő városba, így az úton aludhatunk. Persze ezt sokan nem szeretik, nekik érdemes lehet hosteleket vagy úgynevezett "bed and breakfast" turistaszállókat választani, amelyek akár már néhány ezer forinttól elérhetők. A lewgolcsóbb buszjegyek megtalálásához érdemes központi keresőoldalakat használni, mint például a Wanderu.

Persze az sem mindegy, hogy melyik városokat látogatjuk meg, mutatjuk, honnan érdemes indulni, ha olcsón járnánk körbe Európát.

Irány Zágráb!

Budapestről indulva Zágrábot érdemes először megcélozni, az ide tartó nemzetközi buszokra 6 ezer forinttól találhatunk jegyet. Ugyan a horvát tengerpart az egyik legnépszerűbb nyaralóhelye a magyaroknak, azonban az ország fővárosa is számos látnivalót tartogat számunkra.

A város ötvözete a klasszikus építészeti irányzatoknak és a modern kultúrának, ami leginkább a város főutcáján végigsétálva érezhető. Igazi kuriózum a szakítások múzeuma, amely szomorúan végződő szerelmi történeteket mesél el.

Minden út Rómába vezet

Egy valamire való európai körútból sem hiányozhat az Örök Város, még akkor sem, ha ide egészen magas, nagyjából 15 ezer forintos jegyet kell kifizetnünk ezért. Az út során viszont átkelünk az Alpok keleti nyúlványán, a Dolomitokon, amely akár külön utat is megérdemelne, és a Nagyalföldhöz szokott szemnek is meglepően lapos Pó síkságon.

Rómába érve leginkább arra érdemes figyelnünk, hogy ne vesszünk el a szinte végtelen mennyiségű látnivaló között. A klasszikus hírességek mellett (Vatikán, Colosseum, Trevi-kút stb.) érdemes lehet meglátogatni az Il Gesú templomot, amely a barokk építészet netovábbja, és ne hagyjuk ki az olasz konyha legjavát sem, ha már erre járunk.

Ütközzünk Bernben!

A körút következő állomása a svájci főváros, Bern, ahova 17 ezer forint körüli áron kaphatunk jegyet. Az alpesi város különleges hangulata lenyűgöző, és tükrözi a híres svájci precizitást. Különlegessége a városnak a Medvepark, ahol saját környezetükben figyelhetjük meg ezeket a különleges vadállatokat, ha már itt járunk, akkor ne hagyjuk ki ezt a látványosságot.

Párizs, a szerelmesek fővárosa

Minden európai körút kihagyhatatlan állomása Párizs, a város hírességeit szinte lehetetlen felsorolni, de röviden ezek a kihagyhatatlan látnivalók:

  • Eiffel-torony,
  • Notre Dame,
  • Latin-negyed,
  • Louvre (Mona Lisa),
  • Sacre Coeur.

London, Európa szíve

London mára 10 milliós várossá vált, gazdasági és kulturális sokszínűsége miatt az egyik kiemelkedő központja Európának. Mivel hónapok is kevesek lennének az itt található kötelező látnivalók megtekintéséhez, ezért íme néhány a legfontosabb látványosságok közül:

  • Buckingham palota,
  • Londoni busztúra,
  • Parliament (Big Ben),
  • Harry Potter stúdió,
  • Kensington Palace.

Álljunk meg Brüsszelben!

Az Európai Unió tulajdonképpeni fővárosában nemcsak a döntéshozás található. A város ugyanis elhalmoz minket diéta-romboló kulináris élvezetekkel: a többezer sörmárka, a különleges sült burgonya, csokoládék és a goffri egyaránt kóstolásra csábít minket. Ha már itt vagyunk, érdemes meglátogatni a pisilő kisfiú szobrát és az Európai Parlament épületét is. Londonból egyébként 6 ezer forint körül már találunk buszjegyet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Luxemburg, a városállam

A buszjegy ide 9 ezer forinttól indul, azonban nem érdemes kihagyni ezt az állomást a programból. A városállam különlegessége ugyanis, hogy számos középkori épületet találunk itt, ami kevés európai városról mondható el. További előny, hogy viszonylag kevés turista látogat ide, ezért a körutunk közepén egy kellemes kikapcsolódás lehet a turista-forgatagból.

Ez egy bűnös hely, egy bűnös város

Sokan a bűn városának tarják Amsterdamot, ami a szabad törvények miatt lehet így, pedig egykori gyarmattartóként számos látnivalóval is szolgál. A különleges csatornarendszere mellett a szélmalmok meglátogatása szinte kötelező, emellett a Rijksmuseum és a Van Gogh múzeum egyaránt kihagyhatatlan. Egy ide tartó buszjegy egyébként 7 ezer forinttól elérhető.

Észak kapuja, Koppenhága

Aránylag borsos árat kérnek a Koppenhágába tartó buszjegyért, több mint 14 ezer forintot kell kifizetni az útért. Az északi életérzésbe kóstolhatunk bele a legdélebbi skandináv ország fővárosában, ahol Amsterdamhoz hasonlóan kanálisok száza fogad minket, ráadásul az északi építészet különleges jegyeivel is megismerkedhetünk.

Ahol kelet találkozik nyugattal: Berlin

Egészen jutányos, 6 ezer forint körüli árat fizethetünk a Berlinbe tartó buszért. A város a több évtizedig tartó megosztottsága miatt különleges egyvelege a kelet- és a nyugat-európai kultúrának, a szocreál mellett sokszor közvetlenül jelenik meg a gótikus, barokk vagy román építészeti stílus.

Varsó, az építészeti stílusok találkozása

Varsót szinte teljesen lerombolták a második világháborúban, így a város teljesen megújult a fegyverek lecsendesedése után. Érdemes ellátogatni az egykori varsói felkelés helyszínére, amelynek külön múzeumot állítottak, de a szovjet építészet remekeit is megtaláljuk a városban, ahogy az egykori királyi palotát is felújították egykori romjaiból. 6 ezer forint körül találunk buszjegyet a városba.

Prága, a sör városa

Nagyjából 9 ezer forintba kerül egy buszjegy Prágába, ami kihagyhatatlan állmása a körútnak. A vár és a Károly-híd mellett a város híres az éjszakai életéről is. Hatalmas sörözőkben olthatjuk szomjunkat kiváló minőségű sört kortyolva.

A császárok városa, Bécs

A Habsburg uralkodók székhelye volt egykoron Bécs, amely még mindig különleges hangulatot áraszt. A város hangulata hasonlít Budapesthez, azonban minden jól karbantartott és tiszta. Ha már itt járunk, érdemes ellátogatni a Schönbrunni kastélyba és végigsétálni a Mariahilfer strassén is. Egy Prágából érkező buszjárat mindössze 5 ezer forintba kerül.

Az egykori magyar főváros, Pozsony

Sokáig Magyarország fővárosa volt Pozsony, mivel itt ülésezett a magyar országgyűlés. A vár mellett érdemes beülni egy étterembe egy juhtúrós sztrapacskára és egy finom, hideg sörre. Bécsből akár ezer-ezerötszáz forintért is találunk ide buszjegyet, ami annak köszönhető, hogy sok pozsonyi a bécsi reptérről utazik távolabbi úti célokra.

A Budapestre tartó busz viszont valamivel drágább, azonban ezt is megúszhatjuk 4-5 ezer forintból. Ezzel vissza is érkeztünk képzeletbeli túránk kiindulópontjához.

Jól látható, hogy számos esetben érdemes szállással is kalkulálni és az étkezések is sokba kerülnek egyes országokban, azonban még így is olcsón kihozható egy európai körút, ha kicsit hajlandóak vagyunk alábbadni a kényelemből.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem