21 °C Budapest

Nem is gondolnád, hanyadik lett Budapest a leglátogatottabb városok toplistáján

2017. október 1. 09:00

Továbbra is Bangkok, London és Párizs vezetik a világ legnépszerűbb úti céljainak ranglistáját. A sorrendet a külföldi látogatók száma és költéseik mértéke alapján állítják össze minden évben. Noha Budapest nem szerepel a tíz leglátogatottabb város között, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján az ötödik helyen szerepel, ezzel megelőzve többek között Moszkvát és Berlint is.

A Mastercard által végzett kutatás a világ 132 leglátogatottabb nagyvárosát rangsorolta a külföldi szállóvendégek létszáma és az utazók költései alapján. A friss jelentés arra is kitér, hogy utazásuk során mire költenek legtöbbet az emberek.

A legnépszerűbb nagyvárosok tízes listája

A legnépszerűbb tíz nagyváros mindegyikében nőtt a nemzetközi szállóvendégek száma 2016-ban. A 2017-es előrejelzés szerint szinte mindenhol további bővülés várható, egyedül New York-ban számolnak némi visszaeséssel.

Vásárlóerő: a városok a gazdasági növekedés motorjai

A reál GDP 2009 óta világszerte 21,8 százalékkal nőtt, míg a nemzetközi szállóvendégek költései ugyanerre az időszakra vetítve 41,1 százalékos növekedést mutatnak. 2009 óta a leglátogatottabb célállomások több mint fele a GDP növekedésével egyező, vagy azt meghaladó bevételnövekedésről számolt be, így komoly gazdasági húzóerőt jelenthetnek az egyes országok számára.

Egyre vonzóbbak az ázsiai városok

A nemzetközi látogatók számának növekedése szintén meghaladta a GDP növekedését, 2009 óta 55,2 százalékkal. A legnépszerűbb városok és a legnagyobb mértékben bővülő célállomások közti különbségből továbbra is jól látszik, hogy a jövőben nőhet az ázsiai- és csendes-óceáni térség, valamint a Közel-Kelet jelentősége a legkedveltebb úticélok listáján. A 2009 óta eltelt időszakban jelentősen nőtt többek között Oszaka, Abu-Dzabi, Tokió és Tajpej látogatottsága is.

Hova utaznak, és mire költenek szívesen az emberek?

A húsz legnépszerűbb város vendégeinek többsége magáncélból utazik. Jellegzetes kirándulóváros például Kuala Lumpur, ahova az utazók 92,2 százaléka vakációzni megy. Sanghaj viszont kivétel, az ide látogatók majdnem fele (48,4 százalék) üzleti célból érkezik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jelentős az eltérés abból a szempontból is, hogy a különböző városokban mire költenek a legtöbbet az emberek ott-tartózkodásuk alatt. Szöulban, Isztambulban és Prágában például étkezésre költenek a legnagyobb arányban, míg Londonban és Tokióban vásárlásra. Párizsban, Rómában és Milánóban a szállás viszi el a legtöbb pénzt, míg a közlekedésre Londonban, Szingapúrban és Hongkongban kell a legkevesebbet költeni, hála a különösen hatékony rendszernek.

Budapestre pihenni jönnek a turisták

Kuala Lumpurhoz hasonlóan Budapesten is 92,2 százalék a magáncélból érkezők aránya. Összességében a 3,7 milliós látogatószám az összesített lista 39. helyére volt elég, amivel még elmaradunk például Bécshez (6,42 millió látogató) vagy Prágához (6,11 millió) képest, de az 5,8 százalékos növekedéssel a legnagyobb mértékben bővülő célállomások listáján fővárosunk ötödik lett az európai városok között. Az éves növekedési rátánk 8,6 százalék, mellyel megelőztük többek között Moszkvát, Berlint és Amszterdamot is.

Budapesten a nyár vége a legforgalmasabb - a legtöbb vendég júliusban és augusztusban érkezik. Ők a 2016-os évben több mint 1 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget hagytak itt, melyből legnagyobb arányban étkezésre (34,1 százalék), legkisebb arányban pedig tömegközlekedésre (6,2 százalék) költöttek. A második legnagyobb tétel a vásárlás volt (23 százalék), a különböző szolgáltatásokra pedig 13,2 százalékot, míg a szállásra ennél kicsit többet, 14,8 százalékot fordítottak az ide látogatók.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm