13 °C Budapest

Nem csak az eső esett, hanem a budapesti fürdők forgalma is

MTI
2019. május 30. 22:01

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Boros László Attila hozzátette: a változékony időjárás az utazási kedvet jelentősen visszaveti. Csak azok indulnak el hétvégén kikapcsolódni, akiknek előre lefoglalt szállásuk van, vagy gyógy- és termálfürdőkben gyógykezelésen vesznek részt. A Magyar Fürdőszövetség 2018-as, tagjainak önkéntes adatszolgáltatásán alapuló ágazati elemzése szerint a magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt.

A 224 magyarországi turisztikai jelentőségű fürdő éves árbevétele 64,2 milliárd forint volt tavaly, a fürdőszolgáltatásból származó árbevétel fürdőnként átlagosan 185 millió forintot tett ki. A magyarországi fürdők látogatóinak száma átlagosan 2,2 százalékkal nőtt 2018-ban a vizsgált fürdőkben, a turisztikai jelentőségű fürdők 28,8 millió vendéget fogadtak tavaly.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm