7 °C Budapest

Nem csak a fővárosi, de a vidéki közlekedés is felborul a hosszúhétvégén

2018. augusztus 18. 11:30

Az augusztus 20-i munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. Érdemes előre megváltani a vonatjegyet, és erre már nemcsak a vasúti pénztáraknál vagy online van lehetőség, de néhány kattintással akár a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül is.


A hosszú hétvégéken akár félmillióan is vonatra szállnak, ezért számítani lehet arra, hogy az augusztus 20-i ünnep környékén sokan választják majd a vasúti utazást. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy

a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg. Használják a jegyértékesítő automatákat, vegyék igénybe az internetes jegyvásárlási és az otthoni menetjegynyomtatási lehetőséget, továbbá az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet.

Az automatáknál vásárlóknak 5, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra - legalább 100 kilométer távolságra - váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok. A kedvezmények az Android és iOS operációs rendszerű okostelefonokra egyaránt letölthető Vonatinfó alkalmazásból vásárolt e-vonatjegyekre is érvényesek.

Az utasok körében továbbra is népszerű az online vásárlás és ezen belül az e-vonatjegy. Idén - a Vonatinfót is beleszámítva - csaknem 5 millió jegyet vásároltak online, ebből 4,3 millió e-vonatjegy volt. Az elektronikus vásárlás esetében 85 százalékos, az e-vonatjegyeknél 97 százalékos a növekedés az előző évhez képest. Az internetes jegyvásárlási rendszerben 10-ből 9 esetben az e-vonatjegyet választják az utasok, akik felfedezték a Vonatinfó alkalmazás nyújtotta kényelmet és gyorsaságot is. Az applikáción belüli jegyvásárlás bevezetése óta már közel 90 000 e-vonatjegyet váltottak ezen a felületen.

A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőttcsoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluli (diákigazolvánnyal nem rendelkező) fiatalok a hosszú hétvégére tekintettel augusztus 17-én 10 órától 20-án éjfélig vehetik igénybe a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BKK járatainak változása

Az Államalapítás Ünnepén, 2018. augusztus 20-án (hétfőn) és az ahhoz kapcsolódó rendezvények miatt már 17-én (pénteken), 18-án (szombaton) és 19-én (vasárnap) is számos, a budai és a pesti fő közlekedési útvonalat, Duna-hidat érintő útlezárás és közösségi közlekedési változás lép életbe Budapesten. 

Ezeken a napokon - különösen 20-án - a belvárost közösségi közlekedéssel érdemes megközelíteni, a BKK ajánlja a kötöttpályás járatok igénybe vételét, különösen a négy metróvonal használatát. A hosszú hétvége mindhárom napján a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között jár az M3-as metró, és meghosszabbított üzemidővel éjjel fél egyig jár a metró pénteken, szombaton és vasárnap este az M2-es és az M4-es, valamint vasárnap az M3-as vonalon is. 

A Lánchidat augusztus 17-e hajnaltól 21-én, kedden hajnalig, az Erzsébet hidat 19-én 14 órától 20-án hajnalig, a Margit hidat 20-án várhatóan 19 órától zárják le a forgalom elől. Az augusztus 20-ai tűzijáték előtt és után a metró-, a HÉV-, a villamos-, a busz- és a trolibuszvonalakon a sűrűbben induló járatok segítik majd a kényelmesebb utazást. Az ünnepi hétvégén az útlezárások miatt számos busz- és villamosjárat módosított vagy rövidített útvonalon jár, ezért a hosszú hétvégén érdemes utazásunkat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni - a BKK utazástervezője mobilalkalmazásként, valamint a weben is elérhető, és az ünnepi forgalmi rend idején is az optimális útvonalat ajánlja fel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm