4 °C Budapest

Nem csak 2020, hanem 2021 karácsonya is más lesz: ennek lesz hosszabb távú kihatása

2020. december 22. 13:28

A legtöbb családban nem a korábban megszokott hagyományok szerint ünneplik idén a karácsonyt. Hogyan legyen mégis meghitt az ünnep, ha a fizikai találkozás nem lehetséges? Miként vonjuk be az idős, elszigetelt családtagokat? Milyen módon vihetünk békét, nyugalmat az idei különös ünnepi időszakba? - ehhez adott hasznos tanácsokat dr. Purebl György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

"Ugyan ez a pandémiás helyzet nem éppen ideális az ünnepléshez, vagy ahhoz, hogy a nagy családdal körül üljük az asztalt, viszont a karácsony bensőségességét adó találkozásokról, beszélgetésekről nem kell lemondanunk. Ez a szomorú helyzet, teszt is egyben, hogyan tudjuk ezt a karácsonyt kicsit más tartalommal megtölteni, és az örömünnep helyett intimitást vagy egymáshoz való kapcsolódást keresni benne. Még ha fizikailag nem is tudunk együtt enni, inni, nevetni, de virtuálisan együtt lehetünk" - vélekedik dr. Purebl György egyetemi tanár. 

A Magatartástudományi Intézet igazgatója mindenkit arra biztat, ne csak szomorkodjunk, siránkozzunk, hogy ez a karácsony nem lehet olyan, mint a korábbiak, hanem használjuk ki a XXI. század által kínált lehetőségeket az online térben való együttlétre, közös játékra, beszélgetésre. Az izolációt fizikailag ugyan fel kell vállani, de virtuálisan nem. Nagyon fontos, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk egymással, azokkal az idős, beteg hozzátartozóinkkal, akik el vannak szigetelve a külvilágtól, jobban be vannak zárva, mint mi.

A pszichiáter szakorvos szerint különösen jelentős az is, hogy ezek az online találkozások legyenek ugyanúgy tervezettek, mint egy fizikai találkozó: legyen meghatározott tartalmuk, időpontjuk, időtartamuk, gondoljuk át mit fogunk egymásnak mondani, mit kérdezünk a másiktól! Tudatosan törekedjünk, hogy a virtuális találkozásoknak is legyen rítusa, mélysége! 

Most bejglisütés vagy halászléfőzés helyett ebbe kell kicsit több energiát fektetni, hogy tartalommal töltsük meg a virtuális találkozásokat 

- tanácsolja a szakember, hozzátéve, hogy az első hullám tapasztalatai alapján látszik: az idősebbek, akik azt gondolták magukról, hogy sohasem fognak megtanulni internetezni és közösségi médiát használni, sokuk egészen jól boldogul. Dr. Purebl György arra is kitér, hogy sok kreativitást lehet vinni a távolságtartó személyes találkozásokba is. 

Példaként említi, hogy oda lehet menni a nagymama ablaka alá szerenádozni, vagy lehet együtt sétálni. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet a professzor, hogy ne lehetőséget biztosítsunk az idős hozzátartozóknak a telefonálásra, hanem mi legyünk az aktív kezdeményezők. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az idősebbek vágynak a beszélgetésre, társaságra, de nem akarnak zavarni, nem mindenki használja ügyesen a modern technikai eszközöket, és ez meggátolja őket a kapcsolatfelvételben. 

Kevés, hogy rendelkezésre állunk, nekünk kell aktívnak lennünk, hogy felkeressük akár személyesen, akár telefonon vagy interneten az elszigetelt családtagokat.

Ne csak elfogadjuk, hogy ez a karácsony most más, hanem találjuk, ki, hogyan lehet jó és meghitt - fejti ki a szakember. A professzor az éppen kórházban fekvő és lábadozó betegeket és hozzátartozóikat is arra ösztönzi, hogy bátran tartsák a kapcsolatot egymással telefonon, hiszen ez valamennyit pótol a személyes találkozásból, és segíti a betegek gyógyulását.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Már vannak olyan vizsgálati eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a COVID-19-en átesettek között sok a szorongásos zavar, a trauma, megnő a pánikbetegség és a depresszió gyakorisága, ugyanakkor nem csak az érintett betegeknél, hanem az őket ápoló hozzátartozók és egészségügyi személyzet között is

A COVID egy közösségi krízis, hiszen az emberek együttérzők, így nemcsak magát a pácienst viseli meg a betegség, hanem azt is, aki gondoskodik a másikról. Minden nagy járvány krízishelyzetet jelent, de mivel 102 éve nem volt Európában pandémia, már nagyon elszoktunk ettől. Ugyanakkor az utóbbi nyolc hónapban már sokat megtanultunk arról, hogyan lehet együtt élni a koronavírussal, sok jó megoldás született, hogyan tudjuk a negatív hatásokat minimalizálni

- mondja a szakember. A professzor arról is szól, hogy a legtöbb embernek van spirituális dimenzió az életében, ami ezekben a krízishelyzetekben, illetve - ettől függetlenül - a karácsonyhoz kapcsolódóan felerősödik. Ez nem feltétlenül a vallásosságban nyilvánul meg, lehet az élet értelmében vagy valami pozitív jövőbeli célban való hit. Érdemes ennek minél nagyobb teret adni a saját életünkben, ugyanakkor ne erőltessük rá a saját spiritualitásunkat másokra - teszi hozzá dr. Purebl György.

A pszichiáter szakorvos abban bízik, hogy a családok és az egyének is megerősödve kerülnek majd ki ebből a nehéz helyzetből, és kiderül, hogy a karácsony akkor is lehet jó, illetve tartalmas, ha nem vagyunk fizikailag együtt. Talán visszakapja kicsit az intimitását a szeretet ünnepe, megtanuljuk, hogy nem a vásárlásról, a fogyasztásról szól, és a 2021-es karácsony még szebb lesz majd, ha ezeket a felismeréseket átvisszük, beépítjük a jövő évi ünnepbe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem