6 °C Budapest

Nagy felújítás Budapesten: jön az újabb közlekedési káosz?

MTI
2019. május 5. 09:02

Egymilliárd forintból valósulhat meg a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése a Duna mindkét partján, ugyanis a kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget - tudatta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester közös közleményében pénteken.

A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt - olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megvizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket. Tekintettel a vizsgálat eredményeire, amely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását.

Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg - írták. A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható.

Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján. "Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül" - írták.Tudatták azt is, hogy folyamatban van a Lánchíd, Várhegy alagút és Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem