14 °C Budapest

Na, erre senki nem számított: kevesebb vendége volt a magyar szállodáknak

2019. szeptember 11. 19:01

Júliusban a külföldi vendégek száma 2,4, a vendégéjszakáké 5,4 százalékkal csökkent. A szálláshelyekre érkezett 687 ezer vendég 1,884 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek és vendégéjszakák száma egyaránt 1,5 százalékkal volt kevesebb. A vendégszám 846 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 2,536 millió volt. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma együttesen 3,2 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a külföldivendég-éjszakák száma 4,5 százalékkal csökkent, a belföldivendég-éjszakák száma 0,4 százalékkal nőtt.

A szállodák szobakihasználtsága 1,0 százalékponttal, 71,7 százalékosra csökkent. A szállodai szobák átlagára júliusban 23 ezer 600 forint volt, 6,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az egy szobára jutó szállásdíj bevétel 5,0 százalékkal 16 ezer 900 forintra emelkedett, az összes bevétel 5,6 százalékkal emelkedett és 27 ezer 200 forintot ért el. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 4,7 százalékkal, 62,206 milliárd forintra, ezen belül a szállásdíjbevétel 4,5 százalékkal, 39,658 milliárd forintra emelkedett, a vendéglátásból származó bevételek 5,5 százalékkal 13,460 milliárd forintra nőttek.

Az általános csökkenés ellenére a francia vendégek 4,9 százalékkal, a svájciak 14,1 százalékkal, az oroszok 9,8 százalékkal több éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint tavaly júliusban. A német vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 7,2 százalékkal visszaesett ugyan, így is az összes 15 százalékának megfelelő majdnem 290 ezer éjszakát töltöttek Magyarországon.

Az év első hét hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek által regisztrált vendégéjszakák száma 0,5 százalékkal csökkent, összesen 17,449 millió volt. A külföldi vendégek 0,6 százalékkal kevesebb, 8,606 millió, a belföldi vendégek 0,4 százalékkal kevesebb, 8,844 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szállodák szobakihasználtsága 0,1 százalékponttal, 59,5 százalékra mérséklődött. A szállodai szobák átlagára az első hét hónapban 21 ezer 500 forint volt 8,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az egy szobára jutó szállásdíj bevétel 7,7 százalékkal 12 ezer 800 forintra nőtt, az összes bevétel 8,0 százalékkal emelkedett és 21 ezer 900 forintot ért el.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 8,0 százalékkal több, 299,6 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. A szállásdíjbevételek 7,9 százalékkal, 175,94 milliárd forintra emelkedtek, a vendéglátásból származó bevételek 14,7 százalékkal haladták meg a tavaly első hét havit és elérték a 73,956 milliárd forintot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem