17 °C Budapest

Mutatjuk, hol lesznek az új szupertraffipaxok - országos lista!

2015. április 7. 16:31

Előkerült egy lista, amelyen elvileg azok a helyszínek találhatók, ahol a rendőrség beveti majd az új szupertraffipaxokat. Mutatjuk, hol lesz érdemes vigyázni!

A Forensis Autóklub megszerezte azt a listát, amelyen állítólag azok a helyszínek szerepelnek, ahová a rendőrség 2015-ben kitelepíti azokat a fix mérőeszközöket, amikkel teljessé válik a VÉDA névre hallgató közúti intelligens kamerahálózat.

A lista feltehetően teljes, mivel ennél több fix mérőeszköz beszerzését pályáztatta meg a rendőrség

- írja honlapján az autóklub.

Némileg ellentmond a lista hitelességének, hogy Jámbor István rendőr alezredes, a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője az Origónak adott interjújában nemrég azt mondta, hogy a helyszínek kiválasztása még folyamatban van, és az engedélyekkel sem megy minden simán.

A rendszerhez tartozó 160 mobil mérőeszközt egyébként már egy hete használják a rendőrök, igaz még csak a sebességtúllépést büntetik, holott ennél jóval többet tud az eszköz. Az egyenként 5,7 millió forint értékű új eszközök az alábbi közlekedés helyzeteket látják majd:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • gyorshajtás
  • tilos jelzésen (piros lámpán, sárga lámpán, vasúti átjárón) áthajtás
  • záróvonal átlépése
  • buszsáv használata
  • kötelező haladási iránnyal szembeni közlekedés
  • ha nincs használva a biztonsági öv
  • ha lejárt műszaki
  • ha nincs érvényes kötelező biztosítás
  • ha körözött a kocsi.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm