15 °C Budapest

Most már nekünk is van üdülőparadicsomunk: külföldi, magyar mind idevágyik

2019. február 12. 13:01

A legfrissebb forgalmi adatok megerősítik, hogy 2018-ban történelmi rekordévet zárt a turizmus. A magyar turizmus teljesítménye 9 éve évről évre nő, tavaly pedig minden fő mutatószámot tekintve túlszárnyaltuk az előző évet. 

A tavalyi évben a kereskedelmi szálláshelyek 5,2 százalékkal több, összesen 12,5 millió vendéget regisztráltak, a vendégéjszakák száma 2017-hez képest pedig több mint egy millióval nőtt, így 2018-ban csaknem elérte a 31 milliót. Tavaly az összes vendégéjszakaszám felét, 15,6 millió vendégéjszakát a belföldi vendégek töltötték el hazánkban, 15,3 milliót a külföldi vendégek. A kereskedelmi szálláshelyek közel 10 százalékkal (9,3%) nagyobb árbevételre tettek szert 2017-hez képest, amely így meghaladta az 510 milliárd forintot, ezen belül a szállásdíjbevételek pedig a 300 milliárd forintot.

Nem meglepő tehát, hogy egyre több külföldi turista érkezik, ráadásul magyarok is többet utazunk. A legnépszerűbb régiók tavaly is a Budapest−Közép-Duna-vidék és a Balaton voltak mind a külföldi, mind a belföldi turisták körében. Jó hír, hogy jelentősen nő a hazánkba érkező, jellemzően magas költésű vendégek száma, tavaly ugyanis kétszámjegyű növekedést tapasztaltunk például az amerikai, kanadai, kínai, és spanyol turisták esetében is az előző évhez képest. Az élénkülő belföldi turizmus pedig azt is jelzi, hogy a magyarok egyre szívesebben utaznak Magyarországon és a családoknak bővül az anyagi mozgástere. 

A magyar turizmus erősödést az is mutatja, hogy a fő mutatószámok tekintetében a növekedés üteme meghaladta Csehország és közelíti Ausztria teljesítményét. Az előrejelzések ráadásul kedvezőek, így a lentület 2019-ben is folytatódhat a szakértők szerint.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem