Most akár 150 ezer forintot is kaphatsz a kormánytól: holnap indul a pályázat

Pénzcentrum2021. február 28. 12:15

Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kiírás célja - a környezet védelme mellett - a munkavállalók autóhasználatának csökkentése, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, és ezáltal a magyar családok egészségének javítása. A pályázat népszerűsége töretlen, az első három körben mintegy 2214 darab kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, összesen 238 millió forint értékben, melyből 236 millió forint esetében már a támogatási okiratot is kiállították.

Az 1 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiírás negyedik szakaszában március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat, amelyekről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a benyújtási szakasz lezárását követően 20 munkanapon belül dönt. Amennyiben egy pályázat támogatásban részesül, a döntéstől számított 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül elérhetővé válik a vásárláshoz szükséges támogatási okirat.

Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezők nyújthatnak be, személyenként maximum egy bicikli támogatására. A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok esetében a maximum 400.000 forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90.000 forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok esetében a maximum 900.000 forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150.000 forint.

A pályázat ötödik körében tervezetten 2021. április 5. és április 9. között lehet majd benyújtani a kérelmeket.

Címkék:
utazás, támogatás, bicikli, itm, elektromobilitás, elektromos energia, pályázatok, körforgásos gazdaság,