2020. február 28. péntek Elemér

Mindenki egyre többet utazik a világban: ezt akarja látni a legtöbb ember


A tavalyi év elején megfogalmazott várakozásoknak megfelelően világszinten 4 százalékkal nőtt a turizmus 2019-ben - közölte a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn Madridban ismertetett éves jelentésében.

Sandra Carvao, a szervezet piaci információkért és versenyképességért felelős vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: nemzetközi szinten az utazók száma 54 millióval nőtt a múlt évben és ezzel elérte a másfél milliárdot.

Az ágazat tíz éve folyamatos növekedésben van - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy üteme csökkent a korábbi évekhez képest, amelyet a Brexit okozta bizonytalanságnak, a brit Thomas Cook utazási iroda csődjének, a különböző geopolitikai és társadalmi feszültségeknek, valamint a világgazdaság lassulásának tulajdonított.

Mint mondta, a turizmus szempontjából 2019-ben a Közel-Kelet volt a leggyorsabban növekvő térség, 8 százalékos eredménye a globális átlag duplája. Átlag feletti 5 százalékos növekedéssel zárta az évet az ázsiai és a csendes-óceáni régió is. Az európai turizmus 4 százalékkal nőtt több mint, 743 millió nemzetközi turistát fogadva, ami a teljes piac 51 százalékát jelenti.

A UNWTO erre az évre "nagyon óvatosan" a tavalyihoz hasonló, 3-4 százalékos növekedési eredményt vár - mondta Sandra Carvao, és kitért az idei tokiói olimpia, illetve a dubai EXPO turizmust érintő várható pozitív hatására. A legnépszerűbb turisztikai úti célok rangsorában a szervezet nem számít jelentős változásra a korábbi évekhez képest, amikor is Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Államok voltak a leglátogatottabb országok, de a 2019-es lista véglegesítéséhez még néhány ország adatai hiányoznak.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.01-04.05
Országos

Lidl

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.27-03.04
Országos

Spar

02.27-03.04
Országos

Auchan

02.27-03.04
Országos

Aldi

02.27-03.04
Országos

Tesco

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk