14 °C Budapest

Mi lesz a magyar turizmussal idén? Mutatjuk, hogy érdemes nyaralást tervezni

2021. január 10. 11:03

Lélegeztetőgépen van a hazai turizmus - fogalmazott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. Flesch Tamás szerint a jelenlegi támogatásokat a nyitásig fenn kell tartani, de azt követően is - például a marketingben vagy a munkaerő visszacsábításában - nélkülözhetetlen lesz az állami támogatás.

2020 a turizmusnak a valaha volt leggyengébb éve, kiváltképp az előző éveket figyelembe véve - fogalmazott az InfoRádiónak Flesch Tamás. Budapesten szinte a nullához közelít az eredmény, míg vidéken a belföldi turizmus a nyáron még jónak volt mondható, majd szeptembertől gyengülni kezdett, és a lezárásokat követően megszűnt.

Vagyis jelen pillanatban zárva van a magyar turizmus

- emelte ki. Ami a fővárosi éttermeket illeti, az MSZÉSZ elnöke szerint a belső kerületekben, ahol elsősorban a külföldi turizmusra építenek, komoly a baj, szemben a külső kerületekben, illetve a Budán található egységekkel, amelyek főként a hazai lakosságot szolgálták ki - ha ki lehet majd nyitni, a korábbiakhoz hasonló módon működőképes lehet a vendéglátás. Flesch Tamás nem zárta ki, hogy az előbbiek fele sem fog tudni újranyitni, azonban ezt még korai megjósolni.

Azt azonban már tisztán látni, hogy az utazás a vakcinához van kötve, és abban a pillanatban, ha megfelelő mennyiségű ember be lesz oltva, akár idehaza, akár külföldön, akkor elindulhat a turizmus, visszatérhet a bizalom. A szövetség bízik abban, hogy ez a késő tavasszal, vagy a kora nyáron megvalósulhat. Nem kérdés továbbá, hogy a vidék állhat elsőként talpra, köszönhetően majd a belföldi turizmusnak. Míg Budapesten, amely teljes mértékben a légi közlekedéstől függ, talán nyár elején, de inkább csak ősszel következhet be fordulat a szabadidős turizmusban.

A szakember úgy látja, ugyan akadhatnak cégek, amelyek önerőből is túlélhetnek, a legtöbben külső segítségre szorulnak. Mint mondta, a mostani kormányzati támogatás voltaképp csak "lélegeztetőgépen" tartja a szállodákat és vendéglátóhelyeket, ezért a későbbiekben elengedhetetlen lesz valamiféle marketingeszközökre - amit szintén csak az állam képes nyújtani - támaszkodva beindítani a keresletet. Ahogyan átmeneti támogatásra szorulhatnak a munkaerő tekintetében is a vállalkozások, hiszen nagyjából az ágazatban dolgozók fele esett ki a turizmusból, 400 ezerből közel 200 ezer ember.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kérdés tehát, hogy az újranyitást követően lesz-e szakács, pincér, szobalány, recepciós, akár igazgató

- sorolta. Ezért az is elképzelhető, bár még nem látni, hogy miből, hogy bizonyos pozícióknál elkerülhetetlen lesz a béremelés, mert csak akkor lesz munkaerő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm