12 °C Budapest

Megtelt a Balaton: évtizedek óta nem volt ilyen

2016. augusztus 5. 16:06

A következő hetekre teljesen megteltek a balatoni szálláshelyek, már csak kollégiumi szobákban és drága hotelekben találhatunk néhány helyet. A vendéglátósok szerint egyébként az NDK-s idők óta nem volt ilyen, de most a magyar vendégek vannak túlsúlyban. Persze akinek van saját nyaralója a tóparton, annak emiatt nem fő a feje, nekik viszont az utóbbi időkben mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

A Szállás.hu és a Booking.com ajánlatai alapján már csak pár szabad hely maradt a Balaton mellett a következő hetekre, a maradék szobák pedig jellemzően drága szállodai szobák. A helyi Tourinform irodák egyébként megerősítették ezt, nemcsak a nagyobb településeken, hanem a kisebb vízparti falvakban sem lehet szállást találni, egyedül Keszthely környékén találni kollégiumi szobákat. A Zamárdiban azt mondták, hogy az NDK-s idők óta nem volt ilyen sok turista, ráadásul főleg magyarok mennek a Balatonra - írja a WeloveBalaton.

Jó ha van nyaralónk

A nyaralás szempontjából most előnyben vannak, akiknek saját nyaralójuk van a Balaton partján. Ez azonban nem is olyan olcsó mulatság, a Balaton töretlen népszerűsége a számokban is megmutatkozik. Az Otthontérkép adatai szerint a Balaton körüli 8 kistérség átlag kínálati ára 236 ezer Ft/négyzetméter. Az árak azonban természetesen itt is meglehetősen széles skálán mozognak. A legkedvezőbb áron Marcali (136 ezer Ft/négyzetméter), Tapolcai (183 ezer Ft/négyzetméter) kistérségben vásárolhatunk ingatlant.

Forrás: Otthontérkép


Őket követi a Keszthelyi (208 ezer Ft/négyzetméter), a Balatonalmádi (218 ezer Ft/négyzetméter), a Fonyódi (241 ezer Ft/négyzetméter) és a Balatonföldvári (260 ezer Ft/négyzetméter) régió. A legtöbbet pedig Siófokon (313 ezer Ft/négyzetméter) és Balatonfüreden (330 ezer Ft/négyzetméter) kell fizetni négyzetméterenként egy ingatlanért.

Az országos nyaralópiac van annyira változatos, hogy az 1 milliótól az 1 milliárdig, a közvetlen tópartitól az erdő közepén álló búvóhelyig tényleg bármi megtalálható. Hogy jó döntés-e a saját nyaraló, az mindenkinek a sajátja, az azonban biztos, hogy ugyanúgy, ahogy a lakhelyünk kiválasztása esetében is, a nyaraló kiválasztását és megvásárlását is meg kell előzze egy alapos felderítőmunka

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mihez kezdjünk, ha már ott vagyunk?

Ilyen tömegben az sem mindegy, hova megyünk, a Balatoni Szövetség idén már 13 strandot minősített kiemelkedő minőségűnek, így megkaphatták a Kék Hullám Zászló három csillagos minősítését. További 23 partszakasz fért fel a listára, ezeket is érdemes lehet meglátogatni. A szálláshelyek zsúfoltsága miatt viszont a part is várhatóan tömve lesz, ezért nem árt több közeli strandot is megjegyezni, mivel lehetnek olyan eldugott partok, ahol kisebb az emberáradat.

Ezek a legjobb balatoni strandok a szövetség szerint:

  • 1. Vonyarcvashegy Lidó strand
  • 2. Balatongyörök Községi strand
  • 3. Gyenesdiás Diási Játékstrand
  • 4. Szigliget Községi strandfűrdő
  • 5. Balatonfüred, Kisfaludy strand
  • 6. Balatonlelle Napfény strand
  • 7. Balatonberény Községi strand
  • 8. Balatonfüred, Esterházy strand
  • 9. Csopak, Községi strand
  • 10. Keszthely Városi strand
  • 11. Balatonakali Községi strand
  • 12. Zánka Községi strand
  • 13. Balatonboglár Platán strand

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem