14 °C Budapest

Megszólalt Szijjártó Péter határzár ügyben: tart az egyeztetés a szomszéd országokkal

MTI
2020. szeptember 3. 15:30

A magyar emberek, családok és a gazdaság biztonságához elengedhetetlen a koronavírus-járvány miatt a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések rendszere - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közvetített nyilatkozatában.

Az elmúlt hónapokban a nemzetközi hírekben a legtöbbször talán a járvány második hullámának lehetőségéről volt szó, és mára kijelenthető, hogy ez ténnyé vált, az európai és a globális adatok alapján is az látható, hogy a fertőzöttek száma exponenciálisan emelkedik. Annak érdekében, hogy megvédjék azokat az eredményeket, erőfeszítéseket, amelyeket a magyar emberek közösen értek el és tettek tavasz óta, muszáj volt meghozni azt az intézkedést, amellyel korlátozták a beutazást Magyarországra. Ha ezt nem tették volna meg, az jelentősen növelné a fertőzés behurcolásának veszélyét az országba, és aztán a határokon belül kellene olyan szigorításokat életbe léptetni, amelyek nehézségeket okoznának a magyar embereknek, családoknak és gazdaságnak - mutatott rá.

Szijjártó Péter közölte: ezt akarták elkerülni, ezért van most ez az egyhónapos szabályozás szeptember végéig, aztán meglátják, milyen további intézkedéseket kell hozni, a lazítás vagy a szigorítás irányába kell-e menni. Úgy vélte, 

ha a magyar gazdaságot még egyszer le kellene állítani és az iskolákat még egyszer be kellene zárni, az drámai következményekkel járna gazdasági, illetve társadalmi szempontból.

Megerősítette, hogy a gazdaság működőképességét fenn kell tartani, sőt arra kell törekedni, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon és minél több beruházást meg tudjon szerezni. Továbbra is lehetőség van az ingázásra, és a cégcsoporton belüli hivatalos külföldi utazás továbbra is korlátozásmentes - közölte.

Azok a magyar állampolgárok, akik az elmúlt hónapokban már átestek a megbetegedésen, karantén-kötelezettség nélkül jöhetnek be az országba. A külügyminiszter kitért rá: egy magyar futballcsapathoz vendégként érkező külföldi csapat játékosainak, a delegáció tagjainak egy negatív tesztet kell felmutatni a belépést megelőző három napból, ez az UEFA protokollja alapján készült szabályozás. A külföldi szereplésről hazatérő magyar csapatok esetében két negatív tesztre van szükség, hiszen ők itt maradnak, míg a külföldi sportolók a mérkőzést követően szinte azonnal elhagyják az országot.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tárcavezető arról is beszélt, hogy folyamatos a konzultáció a szomszédos országokkal, a külügyminiszterekkel, a határmenti választókerületek képviselőivel, és ha látják, milyen változtatásokra van szükség vagy lehetőség, akkor azokat azonnal meglépik.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem