16 °C Budapest

Megérkezett a magyar fürdők toplistája: ki az első?

Pénzcentrum
2014. július 21. 17:32

Érdekes összestés készült Magyarország termálfürdőiről; ezúttal árbevétel szerint rangsorolták az egységeket.

Érdekes összesítést készített a Termál Online Magyarország termálfürdőiről: ezúttal árbevétel szerint rangsorolták az egységeket. E szerint 2013-ban a 12 fürdőt működtető Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt. végzett az élen 7,7 milliárd forintos árbevétellel. A budapesti fürdőket működtető társaságot sorrendben a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. (3,68 milliárd forint) és a Sárvári Gyógyfürdő Kft. (1,73 milliárd forint) követi.

Az üzleti teljesítmény alapján nem túl rossz az összkép, hiszen a szakportál beszámolója szerint a fürdőket üzemeltető társaságok többsége növelni tudta 2012-ről 2013-ra az árbevételét. A lista utolsó helyéhez is minimum 762 millió forintos árbevétel kellett, így az összességében jól termelő Ligetfürdő Kft. (Napfényfürdő Aquapolis Szeged) (659 millió forint) és a Demjén Termál Fürdő Kft. (664 millió forint) is lemaradt a listáról.

Érdekesség, hogy adatok híján több patinás gyógyfürdő sem szerepel az összesítésben. Ilyen például Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. A Tófürdőt, a reumakórházat és a hozzájuk kapcsolódó szállodát a korábbi években a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. működtette. Tavaly azonban mindezek átkerültek a kórházi működési forma alá, emiatt viszont nincs a cégbíróságon fellelhető mérlegük. Az egerszalóki Saliris Resort szállodát és a hozzá kapcsolódó termálfürdőt működtető - közvetve állami tulajdonú - társaság pedig már egy ideje felszámolás alatt áll. A tavalyi évükről pedig mostanáig nem adtak le mérleget.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem