13 °C Budapest

Megdöbbentő, mennyi pénzt vernek el a fiatalok idén a fesztiválokon

2019. július 25. 18:32

A Strand fesztivált és az EFOTT-ot tervezte meglátogatni idén a legtöbb fiatal, a Sziget a harmadik helyre került a listán. A nyári fesztiválozók jellemzően 1-2 napot maradnak és átlagosan naponta 10 ezer forintos költéssel számolnak, amiből a legtöbbet az italok és az étkezés visz el. A kutatásból az is kiderült, hogy a diákok 61 százaléka szüleitől kér pénzt a költségek fedezésére. A fesztiválra járó fiatalok többsége tudatosan tervezi kiadásait: harmaduk meghatároz egy napi limitet, és ezt próbálja betartani, és közel ugyanennyien vannak, akik azt döntik el, hogy a teljes rendezvény alatt mennyit költenek majd.

A 19-29 éves fiatalok kevesebb, mint fele, 40 százaléka tervezi, hogy legalább egy-két napra meglátogatja valamelyik hazai fesztivált. A diákok körében legnépszerűbbek ezek az események: 65 százalékuk menne idén, míg a dolgozó fiatalok mindössze 39 százalékának szerepel mindez az idei nyári programjában - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

Élen az EFOTT

 

A fesztiválok közül a legnépszerűbb az EFOTT lett, a fiatalok 14 százaléka tervezte, hogy ellátogat ide az idén, míg a második helyre a Strand fesztivál került, itt a megkérdezettek 12 százaléka bulizna. A Strand főleg a diákok körében népszerű: 21 százalékuk tervez itt pár napot eltölteni, új élményeket szerezni. Míg 2016 második negyedévében a Sziget volt a legnépszerűbb a fiatalok körében, idén a harmadik helyre csúszott vissza, a megkérdezettek 11 százalékánál lesz része a nyári programnak. A kutatásból az is kiderül, hogy a többség csak 1-2 napot töltene a fesztiválokon és jóval kevesebben vannak azok, akik végig ott maradnak.

Napi 10 ezer megy a kiadásokra

 

Ha a belépőjegyeket nem számoljuk, akkor a fesztiválozók (akik legalább egy helyszínre elmennek) átlagosan 10 ezer forintot terveznek egy nap alatt elkölteni. A fiatalok legnagyobb részének, 43 százalékának ennél kisebb a kerete, 29-29 százalék pedig 5 és 10 ezer forint közötti összeget vagy 10 ezer forintnál többet szán erre a célra. A napi büdzsé legnagyobb részét az italok és az ételek viszik el, 34 százalék megy az előbbire, 33 százalék pedig az utóbbira. Étkezésre a budapestiek költik a legtöbbet, a napi keret közel 43 százalékát, míg a nyugati megyében élők mindössze a 28 százalékát. A bulizó fiatalok több mint fele a fesztivál területén kívül szokott enni, 39 százalék viszont ezt is a rendezvény területén oldja meg. 21 százalék pedig nem is fizet ételért, inkább hazamegy enni, míg 15 százalék kint vesz ételt, amit aztán bevisz a fesztiválra. A szállásköltségek a kiadások 21 százalékát teszi ki átlagosan, a legnagyobb arányban a keleti megyékben és a kisvárosokban élők költenek erre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fesztiválra járó fiatalok több mint harmada - főleg a nyugati országrészben élők és a nők - meghatároz egy napi költési limitet, és ezt próbálja is betartani. 35 százalék csak azt dönti el, hogy a teljes fesztivál alatt összesen mennyit szeretne költeni, 26 százalék - főleg a férfiak és a budapestiek - pedig nem szabja meg a büdzsét, azzal számol, hogy úgyis mindenre lesz pénze, amire szeretne. Fizetési eszközként a fesztiválon a megkérdezettek 48 százaléka az érintős bankkártyákat preferálja, 49 százalékuk viszont a fesztiválos karszalagokkal fizet a legszívesebben, 10 százalék pedig mindkettőt használja.

Megdolgoznak a belépőkért

 

A kutatásból az is kiderült, hogy a költségeket a többség, 88 százalék legalább részben saját, munkából származó jövedelméből fedezi, 47 százalék egyéb bevételből, például ösztöndíjból vagy zsebpénzből megy fesztiválozni, 36 százalék pedig a szülőktől, rokonoktól kap erre pénzt. A diákoknak több mint a fele, 61 százaléka szülői segítségre szorul, hogy fedezni tudja a fesztiválozás költségeit.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem