15 °C Budapest

Megdöbbentő, mennyi autós trükközik rokkantkártyával az országban

2020. január 22. 08:36

Pár év alatt meredeken emelkedett a mozgássérült kártyás ügyek száma - írja az Index.

Az Országos Rendőr-Főkapitányságtól származó statisztikák szerint míg 2016-ban 160 esetben jártak el a rendőrök ilyen esetben, addig 2018-ban már 375-öt regisztráltak. Vagyis országosan több mint kétszeresére nőtt az ilyen ügyek száma. Az ORFK amúgy konkrétan így jegyzi ezeket az eseteket: "rendőri eljárásban regisztrált, közokirat-hamisítás bűncselekmények száma ahol, az elkövetés tárgya a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa és az eljárásjogi döntés vádemelés, bíróság elé állítás, vagy vádhalasztás."

Ez nem kevés, ráadásul akadnak gócpontok (azaz egy akad...) az országban. Elég nagy a szórás ugyanis, ha megyei bontásban vizsgáljuk a helyzetet. 2018-ban 11 megyében egyáltalán nem volt lezárt eljárás mozgássérült kártyák miatt, öt másik megyében pedig csak 1-2 esetet regisztráltak egész évben. Ehhez képest Budapesten 375 esetben történt vádemelés, bíróság elé állítás, vagy vádhalasztás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem