11 °C Budapest

Már nem annyira veszélyes, egyre többen utaznak Egyiptomba

2014. május 7. 08:34

Bár Egyiptomnak még mindig vannak térségei, amelyekbe a Külügyminisztérium nem javasolja az utazást, az utazási irodák 30-40 százalékos növekedést tapasztalnak a foglalásokban, a magyar utasok által legkeresettebb Sarm-es-Sejk, Hurghada és Dahab környéke biztonságosnak tekinthető - írta a Világgazdaság.

A lap szerdai számában Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője úgy fogalmazott: "az arab tavasz előtti állapottól még messze van Egyiptom, de az orosz, német és olasz vendégek már rengeteg hotelt megtöltenek".

A lap emlékeztet, hogy tavaly nyáron gyakorlatilag fél áron lehetett utazni Egyiptomba. Egy 8 napos út 140 ezer forint helyett már 65 ezer forintért is elérhető volt. Az utazási irodáktól származó információk szerint azonban mára a főszezoni árak már visszakúsztak a válság előtti szintre.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm