18 °C Budapest

Már messzire elkerülik a magyarok a régi kedvenc kocsijukat: jogosan tartanak tőle?

2019. február 4. 18:00

Egyre kevesebben keresnek dízeles kocsikat a legnagyobb hazai hirdetési portálon, és Európában sincs ez másképpen. A szakértők szerint itthon is zöldül a közlekedés.

Az utóbbi években a dízel autók aránya Európa-szerte csökkent, és a hazai trendek is hasonlóan alakulnak. A Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami persze felfogható pozitívumként is, ha a károsanyag kibocsátást nézzük. Persze meg kell jegyezni, az EU-ban igen szigorúan vett CO2 emissziós értékek pont a visszaszoruló, illetve visszaszorított dízel autókkal tarthatók könnyebben, így annak kapcsán továbbra is igen nagy bajban vannak az autógyártók.

Feljövőben az e-autók

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatai azt mutatják, hogy míg 1990-ben a dízel autók aránya az újautó-eladásoknál mindössze 13,8 százalékos volt, később már az autóknak akár több mint fele gázolajos motorral fogyott. A csúcsérték 55,7 százalékos dízelaránnyal 2011-ben adódott, sőt, 2008-ban a Franciaországban eladott autók 77,3 százaléka volt gázolajos. 2017-re az arány 44,4 százalékra esett, míg 2018 szeptember végéig az EU-ban 34,7 százalékra zuhant a dízelek aránya, ami azt jelenti, hogy eladásuk az amúgy növekvő piacon is közel ötödével, 18 százalékkal csökkent. Bár a dízelek helyett a legtöbb vevő benzinest vesz, közben 37,4 százalékkal nőtt az elektromos, 37,1-gyel a hibrid, 24,5-tel a konnektoros hibrid modellek eladása.

Itthon is zöldül a közlekedés

A hazai, árérzékenyebb piacon - az új autók körében - sosem érte el az 50 százalékos szintet a dízelek aránya, ám 2010 és 2015 között szerényebb ingadozásokkal 40-46 százalék között mozgott. 2017-ben már csupán 32 százalékos, tavaly pedig 2007 óta nem tapasztalt mértékben szerény arányban, mindössze 24 százalékban keltek el gázolajjal hajtott autók.

Ezzel párhuzamosan a hibridek eladása 61, az elektromos autóké 73,5 százalékkal bővült, és a piaci átlagot meghaladó, 29,5 százalékos növekedést mutattak a benzines autók is, melyekből csaknem 22 ezer példánnyal több fogyott, mint az előző évben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A használtautó-piacon sem keresik a dízelt

A Használtautó.hu oldalon 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi, s a gázolajos modellek aránya a külföldről behozott autók körében is csökken.

A dízelek iránti lelkesedés hiánya voltaképp jó hír, hiszen a benzineseknél jellemzően szerényebb fogyasztásuk és szén-dioxid emissziójuk mellett egyéb káros anyagokból, például nitrogén-oxidokból és szén-hidrogénekből, valamint a 2014-ben bevezetett Euro VI-os norma alatt koromrészecskékből is többet pufognak ki, ami egyértelműen káros a légminőségre, így az egészségünkre is. Lenne persze még hova fejlődni, hiszen a behozott autók több mint fele több mint 10 éves, azoknak is csaknem 50 százaléka gázolajos, épp olyan (legfeljebb Euro 4-es) emissziós normával, amilyennel Hamburg vagy Stuttgart belvárosába már be sem lehet hajtani. Az alacsony fogyasztásra vágyók számára továbbra is ajánlottak a hibrid modellek, melyek piacrésze hazánkban is egyre látványosabban bővül

- mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinjának főszerkesztője.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm