8 °C Budapest

Luxus? Itt pihennek idén nyáron a tehetős magyarok

2017. március 12. 12:31

Elkészült Európa legdrágább útcéljainak ranglistája, amelyből kiderült, hogy van olyan város, ahol átlagosan csaknem 61 ezer forintot is elkölthetünk egyetlen éjszakára. Mutatjuk a top 10-es listát, hova utazhatnak idén nyáron a tehetősebb magyarok.

Európa legdrább úticéljainak a rangsorát a repülőtéri traszfer járatokkal foglalkozó Hoppa készítette el. Ahhoz hogy megtalálják a legdrágább célállomást a szerkesztők kiszámolták, hogy mennyit költhetne el egy átlagos turista egyetlen nap alatt. Ehhez pedig összesen 84 várost hasonlítottak össze.

Megnézték, hogy mennyibe kerül az adott városban a turisták 7 legtipikusabb költsége, vagyis:

  • 3 km-t megtenni taxival
  • Egy éjszaka egy szállodában - teljes ellátással
  • Egy korsó/pint sör
  • Egy csésze kávé
  • Egy üveg bor
  • Egy koktél

Természetesen, az már csak rajtunk áll,  mennyit költünk el az adott helyen. Sokat spórolhat például az, aki nem szállodában tölti az éjszakát. De most nézzük meg, hogy az alábbi szempontok alapján melyek 2017-ben Európa legdrágább úticéljai.

10. Párizs, Franciaország - 41 882 forint

9. London, Anglia - 43 465 forint

8. Dublin, Írország - 43 962 forint

7. Róma, Olaszország - 44 146 forint

6. Amszterdam, Hollandia - 45 276 forint

5. Velence, Olaszország - 45 573 forint

4. Stockholm, Svédország - 46 948 forint

3. Oslo, Norvégia - 52 754 forint

2. Koppenhága, Dánia - 53 957 forint

1. Zürich, Svájc - 61 013 forint

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem