11 °C Budapest

Luxus a köbön: ennyiért írat az égre szerelmes üzeneteket a Balatonnál nyaralók krémje

2020. augusztus 8. 15:50

"Szeretlek Jutka!" - valaki, aki a Balatonnál nyaral, simán olvashat bármikor egy ilyen vagy ehhez hasonló feliratot az égen, amit egy repülőgép húz magával. Ezt nevezik légi vontatásnak, más néven légi reklámnak. A Balatonnál igen nagy hagyománya van az ilyen meglepetéseknek, egyes, ma is működő vállalkozások több évtizedes múltra tekintenek vissza. A Pénzcentrum éppen ezért most annak járt utána szakértők segítségével, hogy a nagy balatoni dömping kellős közepén mennyibe kerülne bárkinek, egy az előbb is említett feliratot az égen végigvontatnia. Min múlik az ár, és milyen engedély szükséges ehhez a tevékenységhez. Előre szólunk, 200 000-ig majdhogynem el kell majd számolni.

Az új koronavírus-járvány okozta kijárási korlátozások után, most döbbenetesen sokan mennek a Balatonhoz. Friss statisztikák szerint az átlagos foglalási érték 12 százalékkal több idén nyáron a Balaton térségében, mint tavaly. Az aktív foglalások darabszáma például 6 százalékkal nőtt 2019-hez képest. 

Azt pedig minden balatoni strandoló tudja, hogyha valamilyen erősebb motorhang bőg föl a feje fölött, akkor jó eséllyel vagy megkérték valaki kezét, vagy valaki szerelmet vallott Jutkának. Bárhogy is, egyből az égre kell nézni. A látványosság nem marad el.

Nincs ez máshogy most sem, még akkor sem, ha a koronavírus-járvány ez az üzletágat is megtépázta valamelyest. Két, országosan ismert pilótával beszélgettünk arról, mennyibe kerül manapság egy légi felíratnak a vontatása, milyen engedélyek szükségesek hozzá, illetve arról is, mekkorának kell lennie a betűknek ahhoz, hogy azok a földről is olvashatók legyenek.

Sárkánnyal az égen

A légi felirat vontatásának költsége első sorban a felirat nagyságán, az anyag minőségén, illetve azon múlik, hogy a molinó digitálisan van-e nyomtatva vagy kézzel festették

- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Tóth Ferenc (Pamacs), a Nimbus Repülőklub vezető pilótája. A szakember szerint számokban mindez azt jelenti, hogy egy egyszerűbb (Szeretlek Jutka, Boldog születésnapot), kézzel készített molinó sem jön ki 100 000 forint alatt, hiszen azt meg kell varrni, festeni és a többi. Az viszont jó hír, hogy a kézzel készített molinók is simán bírják az általában 1 (több) órás bemutató repüléseket.

Aki azonban valamilyen digitálisan nyomtatott feliratban gondolkodna szívesebben, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlni, hiszen a szakember elmondása szerint, ez még az egyszerűbb feliratok esetében is legalább kétszer akkora költséget jelent, mint a kézzel gyártott darabok esetében. 

Csak hogy értsük a különbséget, egy 9x17 méteres, 150 négyzetméteres nyomtatott, színes molinó már több millió forintos tétel. Tehát az már tényleg csak az ember fantáziájára, és természetesen pénztárcájának a mélységére van bízva, milyen és mekkora feliratot, ábrát, grafikát szeretne. 

Tóth Ferenc lapunknak elmondta azt is, hogy a betűknek legalább 1 méter magasaknak mindenképp lenniük kell, de ők inkább 1 méter 40 centiben gondolkoznak, 30-45 centi vastagság mellett. Ez azért fontos, hogy a földön lévő nézőközönség jól láthassa a feliratot. 

A molinó ára azonban csak egy része a teljes költségnek, azokat ugyanis fel is kell juttatni az égbe. Egy egyszeri szövegvontatás ára Tóth Ferencnél 70 ezer forintba kerül/óra, felszállástól leszállásig, a Balatonnál, a Tiszta tónál vagy Budapesten tehát például ennyiért tudnánk megreptetni a Boldog Születésnapot Jutka feliratú molinónkat, a fürdőzök, járókelők vagy bárki más szemel láttára. Ha ezek alapján összeadjuk a költségeket, akkor tehát nagyjából egy felirat reptetés már kijöhet 200 000 forint alatt is, jelen példánál maradva 170 000 forintból meglehet.

Fontos distinkció azonban Tóth Ferenc szerint, hogy ő például sárkányrepülővel vontat, aminek az ára olcsóbb, mint ha repülőgéppel tenné mindezt. Azzal viszont érdemes számolnia egy esetleges megrendelőnek a szakember szerint, hogy a vontatás helyszínétől mekkora távolságra helyezkedik el az a pilóta a repülőjével, aki a vontatást végezi. Értelemszerűen ugyanis a repülőnek el kell jutnia először a vontatás helyszínéhez közeli repülőtérre, ahol aztán felkerül a gépre a molinó is indulhat a vontatás. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezek a repülések óránként 40 000 forintba kerülnek a szakember esetében, tehát ha ő maga több órás útra van a célállomástól, akkor ezzel a plusz költséggel még számolni ki, maga a felirat vontatásán és a molinó elkészítésén felül.

A Balaton fölött

Mi a Balaton fölött egységárral dolgozunk, ami az átlagos légi üzeneteket illeti, ennek az ára 150 000 forint plusz áfa

- mondta el a Pénzcentrumnak Bódis László, az Aero Media Kft. ügyvezetője. Ennyibe kerül tehát egy szerelmes üzenet, egy lánykérés vagy egy születésnapi köszöntő a Siófoktól néhány kilométerre működő vállalatnál. 

A szakember elmondta, hogy ebben az árban minden költség benne van, a reptérhasználattól, a transzparensen át a repülés díjáig. Bódis László elmondása szerint ők 1,5 méter magas, piros betűkkel dolgoznak már hosszú évek óta. Azért pirossal, mert a kék hátérrel elmondása szerint ezek látszódnak a legjobban. A szakember azt is elmondta, hogy a fent említett díjszabás a magánrendelések teljes palettáját lefedi, minden szöveget össze tudnak rakni a saját apparátusukkal. Erre ráadásul 1 nap is elég, úgyhogy a megrendeléstől számítva másnap már az égen is lehet a megrendelő kívánt felirata. 

Az ügyvezető fontosnak tartotta azonban kiemelni, hogy az a szakma bizony nagyon súlyosan engedélyköteles. A Balaton partján sokan vannak, ezért az emberek fölött repülni nem veszélytelen. Éppen ezért megrendeléskor fontos, hogy az ügyfelek érdeklődjenek a vállalkozásoknál, pontosan milyen engedélyekkel rendelkeznek. 

Tudomásom szerint a Balaton környékén 1-2 cégnek van úgynevezett "high risk", magas kockázatú repülésre való engedélye, ezek közül egy mi vagyunk

- számolt be lapunknak a pilóta, aki kifejtette, hogy igazából a vállalkozásoknak csak ilyen engedéllyel szabadna 150 méter alatt, repülve vontatniuk feliratokat. Ha azonban egy vállalkozásnak nincs ilyen engedélye, a szabályok szerint nem szállhatna 150 méter alá. Arról nem is beszélve, hogy sokan igazából még 300 méteres magasság alá sem repülhetnének.

Az ügyvezető azt is elmondta, ők amerikai Piper gépekkel repülnek, amik igazából mezőgazdasági gépek, ám éppen ezért maximálisan megfelelnek a feliratok, nagyobb molinók vontatására, mivel nagy súlyt tudnak vontatni úgy, hogy közben nagyon könnyű szerkezetű repülők. Ráadásul a fogyasztásuk sem annyira pokoli, mint egynéhány régi, duplafedeles repülőé.

Bódis Lászlót kérdeztük arról is, mennyire érintette meg a koronavírus-járvány a légi szövegvontatásos-bizniszt. A szakértő elmondta, hogy sajnos nagyon komoly a visszaesés, ő 92 óta van a szakmában, és bizony most rendkívül kevés a magánmegrendelés, pedig a Balatonnál rengetegen vannak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm