Lopás, rablás, kocsifeltörés: ez a Balaton 7 legbűnösebb települése

2020. augusztus 9. 06:58

A Pénzcentrum 60 nap bűnügyi statisztikai adatait elemezve utánajárt, hogy 5 különböző, tulajdon elleni bűncselekmény számai alapján mely Balaton-parti településen történt a legtöbb jogsértés. A Balaton legbűnösebb városa - erre az időszakra vonatkozóan - a déli partról került ki, ám a második helyezett a nyugati, míg a harmadik a tó északi partján terül el. Mutatjuk a teljes listát, illetve azt is, mely településen loptak a legtöbben, hol raboltak ki embert, de azt is, hol regisztrálták a legtöbb autófeltörést.

A koronavírus-járvány okozta kijárási korlátozások több hónapra gyakorlatilag lenullázták a belföldi turizmust. A legfrissebb számok viszont már azt mutatják, a szektor kezd magára találni, rengeteg honfitársunk utazik belföldi desztinációkhoz, leginkább a Balatonhoz.

A magyar tengernél pedig főszezonban napi 300 000 ember is lehet a tó közvetlen közelében, lubickolva, napozva vagy éppen fokhagymás lángost majszolva. Egy ekkora vagy közel ekkora embertömeg azonban már a rosszfiúk figyelmét is magára vonhatja, és áldozat sajnos bárkiből lehet. Egy megfújt pénztárca itt, egy lenyúlt mobil ott, soha nem lehet elég elővigyázatos ember. 

Ennek okán utánajártunk, hogy az elérhető legfrissebb rendőrségi statisztikák szerint mennyi tulajdon elleni szabálysértés, lopás, rablás, kifosztás, autófeltörés, illetve autólopás történt a Balaton közvetlen közelében fekvő településeken. Mindezért azért, hogy megtudjuk, mely helyeken voltak a legaktívabbak a bűnözők 2020. május 8. és 2020. július 7. között. 

Tolvajtempó

A vizsgált időszakban legelőször a tulajdon elleni szabálysértéseket számoltuk össze. Ilyen bűncselekményt követ el a törvény szerint többek között az, aki

  • ötvenezer forintot meg nem haladó értékre lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, orgazdaságot,
  • ötvenezer forintot meg nem haladó kárt okozva csalást, szándékos rongálást,
  • ötvenezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozva hűtlen kezelést

visz véghez. De ugyanúgy ide tartozik bármilyen olyan, az adott helyen történő tulajdon elleni bűncselekmény is, mint például az orvhalászat, orvvadászat. A lényeg, hogy a kár mértéke nem haladja meg az 50 ezer forintot. 

Tulajdon elleni szabálysértést az általunk vizsgált időszakban összesen 93-at rögzített a Digitális Térképészeti Rendszer Bűnügyi térképe a Balaton közvetlen partján fekvő településeken. A legtöbbet, szám szerint 40-et Siófokon, a második legtöbbet Keszthelyen, szám szerint 10-et, míg a harmadik legtöbbet Balatonfürdeden, összesen 7-et. 

Ahogy az a statisztikákból látszik, Siófokon történt toronymagasan a legtöbb tulajdon elleni bűncselekmény a Balaton-parti települések közül. A dobogótól azonban csupán egyetlen bűncselekménnyel maradt le Balatonalmádi, ott összesen 6 ilyen jellegű bűntényt regisztráltak. A többi településen nem haladta meg az 5-öt a tulajdoni ellen elkövetett szabálysértések száma, ám 1-nél több esetet még így is összesen 10 településen regisztráltak.

A lopás - az lopás

A lopás a tulajdoneltulajdonítás már egy minősített esete, a törvény szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. Büntetőjogi értelemben a lopást elkövető személyt 2-10 évig terjedő szabadságvesztéssel lehet súlytani, ám a büntetés kiszabásának mértéke rengeteg dologtól függ, ezeket itt mind meg lehet tekinteni. 

Kutatásaink alapján, a vizsgált időszakban a Balaton-menti településeken összesen 36 lopást regisztráltak. A legtöbbet ebben az esetben is Siófokon, szám szerint 9-et, míg a második helyen hármas holtverseny alakult ki Balatonszárszó, Keszthely és Balatonfüred között, egyaránt 4-4-4 regisztrált bűncselekménnyel. A harmadik helyen szintén holtversenyben Zamárdi és Balatonalmádi végzett 3-3 regisztrált elkövetéssel.

Ahogy az adatokból látszik, lopásból jóval kevesebb követtek el a vizsgált időszakban, mint tulajdon elleni szabálysértésből. Ezzel együtt az is látszik, hogy vannak olyan települések, ahol lopás több történt, mint "egyszerű" szabálysértés. Sőt, olyan települések is vannak, amik regisztrált lopással kerültek be a bűnös Balaton-parti települések közé. 

Rablók a parton

A vagyon elleni szabálysértések és a lopásokon túl megnéztük a rablásra vonatkozó adatokat is a vizsgált időszakban. Rablást a törvény szerint az követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből:

  • valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy
  • öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi,
  • vagy, ha  a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. (A pontos leírást itt találod.)

A legdurvább, tettlegességig fajuló tulajdon elleni bűncselekményt szerencsére "mindössze" 6-ot regisztráltak a Pénzcentrum által vizsgált időszakban a Balaton-parti településeken. A legtöbbet, 3-at Balatonszárszón, második legtöbbet Siófokon (2), illetve 1-et Balatonfüreden. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezekkel a bűnesetekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy például a Siófoki két esetet ugyanazon a napon regisztrálták, július 4-én. Ráadásul mind a kettőt a Jókai-park és a Millenium park közötti részen. 

A balatonszárszói eset is érdekes abból a szempontból, hogy mind a három regisztrált rablást, kifosztást a Petőfi úton regisztrálták május 23-28. között. A balatonfüredi eset egyedülinek bizonyult a vizsgált időszakban, és szerencsére máshol a Bűnügyi térkép tanúsága szerint nem történt ilyen jellegű bűncselekmény. 

Hosszú bűnlajstrom

A három bűncselekménytípus adatsorának ismertetése után nem maradt egyéb dolgunk, minthogy összeadjuk a számokat, hogy megkapjuk, 2020. május 8. és 2020. július 7. között mely Balaton-menti településeken követték el a legtöbb vagyon elleni bűncselekményt. 

Az eddigi adatok alapján nem meglepő, hogy az általunk vizsgált időszakban, az adott bűncselekmény típusok alapján

a Balaton legbűnösebb városa Siófok lett.

A három bűncselekményből összesen itt 51-et követtek el a vizsgált 60 napban. A második helyen szoros versenyben Keszthely végzett összesen 14 regisztrált bűncselekménnyel, miközben a harmadik legbűnösebb város a Balaton partján Balatonfüred lett 12 regisztrált esettel.

Balatonalmádi és Balatonszárszó holtversenyben a 4. legbűnösebb település címét kapta meg 9-9 elkövetett jogsértéssel, amit az 5. helyen Balatonlelle követett. Ezeken a településeken kívül a listánk egyetlen másik települése sem ért el 5 regisztrált esetet az általunk vizsgált három bűncselekménytípusból. 

Csavarjunk rajta még egyet

Sok magyar utazó természetesen autóval érkezeik a Balatonhoz, ezért számukra különösen fontos az is, hogy hány darab gépkocsi feltörés, illetve gépkocsi lopás történt ebben az időszakban a tó közvetlen közelében. Éppen ezért ezeket az adatokat is megnéztük. 

Nem nagy meglepetésre Siófokon regisztrálták május 8. - július 7. között a legtöbb gépkocsi feltörést, összesen 8-at. Ezen felül összesen még három Balaton-menti településen törtek fel kocsikat, kettőt Balatonfűzfőn (egyetlen napon), egyet-egyet pedig Balatonfőkajáron, illetve Fonyódon. 

Gépkocsi lopás ugyanakkor csupán egyetlen Balaton-parti településen történt, ez pedig Keszthely volt. Így az eddig bűncselekmények közül a legkevésbé attól kell tartania az embernek, hogy ellopják az autóját. 

Ha ezeket az adatokat is hozzádobjuk a legbűnösebb városok számsorához, akkor Siófok még inkább növeli előnyét a nem éppen kedvező listán, ugyanúgy ahogy Keszthely is Balatonfüredhez képest. A legnagyobb ugrást azonban az autófeltörésekkel Balatonfűzfő hajtotta végre, ugyanis összességében így már ez a település is csatlakozott a legalább összesen 5 regisztrált bűncselekményekkel rendelkező települések listájához Balatonlelle mellé, így összességében holtversenyben előlépett az ötödik legbűnösebb Balaton-parti településsé. 

Top 5 legbűnösebb Balaton parti település (5 regisztrált bűncselekmény-típus összesített adatai alapján):

  • Siófok - 59 regisztrált esetszám
  • Keszthely - 15 regisztrált esetszám
  • Balatonfüred - 12 regisztrált esetszám
  • Balatonalmádi - 9 regisztrált esetszám
  • Balatonszárszó - 9 regisztrált esetszám
  • Balatonlelle - 5 regisztrált esetszám
  • Balatonfűzfő - 5 regisztrált esetszám

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem