12 °C Budapest

Lehúzás az utolsó pillanatban: rengetegen dőlnek be a trükknek minden ősszel

2018. szeptember 8. 10:01

15-20 százalékos leárazások, különböző akciók, továbbra is tomboló nyár. Szeptember beköszöntével a fogyasztók szinte vadásznak az egyes last minute utakra és ajánlatokra, hiszen ezekkel jelentős összegeket spórolhatnak meg az utazás során. Nem szabad azonban ekkor sem mellőzni a körültekintő magatartást, legyen szó akár egy belföldi, akár egy külföldi útról, vagy akár a szálloda kiválasztásáról.

Ha utazási irodától vásárolunk csomagot, választás előtt meg kell arról győződni, hogy az iroda legálisan működik-e. Az interneten ugyanis számtalan ajánlat érhető el, sokszor pedig nem is hallott a fogyasztó még csak az azt kínáló irodáról sem. Ahogy az utcán sem adnánk oda a pénzünket egy vadidegen embernek, úgy a vállalkozást is ellenőrizni kell, megtörtént-e a kötelező bejelentés, van-e egyáltalán vagyoni biztosíték, és ha igen, annak mekkora az összege - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület.

A Budapest Főváros Kormányhivatala által vezetett nyilvános lista ide kattintva érhető el. A címen bárki megnézheti, hogy mely utazási irodák kerültek ténylegesen bejelentésre, vagy éppen, hogy melyik céget tiltották el a tevékenység folytatásától. Nagyon fontos, hogy csak a nyilvántartásban szereplő bejelentett, és eltiltás alatt nem álló vállalkozással szerződjünk, ellenkező esetben ugyanis nem illeti meg a fogyasztót többletvédelem, így például az a lehetőség sem, hogy ha jelentősen módosítaná az utazásszervező a szerződést még az utazás megkezdése előtt, akkor azt bánatpénz fizetése nélkül lehet felmondani.

A nyilvános listából az is elérhető, hogy az adott utazási iroda utazásszervezőként vagy utazásközvetítőként működik, sőt több olyan vállalkozás is van, amely mindkét tevékenységet végzi, illetve végezheti. Ez azért nem mindegy, mert a tényleges utazási szolgáltatást, és az egyes részprogramokat az utazásszervező köteles összeállítani és nyújtani. Ezzel szemben az utazásközvetítés azt jelenti, hogy az utazási iroda egy másik, utazásszervező cég nevében és annak megbízása alapján köti meg a fogyasztóval a szerződést. Ha tehát a fogyasztók utazásközvetítőnél kötötték a szerződést, mindenképp kell lennie egy olyan felelős vállalkozásnak (az utazásszervezőnek), amellyel szemben probléma esetén fel tudnak lépni. 

Magáért az utazási szerződés és a vállalt szolgáltatások teljesítéséért ugyanis már az utazásszervező felel, csakúgy, mint az ebből eredő, fogyasztót ért károkért, valamint a kötelező segítségnyújtás szintén az utazásszervezőt terheli.

Mindezektől függetlenül a fogyasztó, ha egy utazásközvetítőnél kötötte meg a szerződést, akkor az utazási szerződésből származó igényét a közvetítőnél is bejelentheti, ügyét pedig már az utazásszervező lesz köteles elintézni. Ugyanúgy az utazásszervezőnek kell előzetesen szólni akkor -ha a feltételek lehetővé teszik-, hogy az utas eladta/átadta az utazás jogát egy harmadik személynek. Arról, hogy éppen utazásközvetítővel vagy utazásszervezővel van dolgunk, az a megkötött utazási szerződésből derül ki. Ezt mindig írásba kell foglalni és át kell adni a fogyasztónak, ha pedig online történt a szerződéskötés, akkor is rendelkezésre szükséges bocsátani. Kötelező tartalmi elemei e dokumentumnak az utazásszervező neve, székhelye, telefonszáma, ha pedig utazásközvetítővel szerződtünk, akkor ez utóbbi cégnek is meg kell adni az elérhetőségeit - hívja fel a figyelmet a békéltető testület.

Érdemes egyúttal biztosítást is kötni arra az esetre, ha valamilyen váratlan ok (baleset, betegség, stb.) miatt a fogyasztó utazása meghiúsulna. Az útlemondási biztosítás megkötésének lehetőségét már számtalan iroda biztosítja. Ugyanakkor itt se felejtsük el áttanulmányozni a megkapott biztosítási kötvényt, a biztosítási termék szabályzatát (ezeket a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani). A biztosítók ugyanis a biztosítási feltételekben tételesen meghatározzák azokat az eseteket és feltételeket, amelyek bekövetkezténél visszatérítik a befizetett részvételi díj teljes összegét vagy adott részét. Egyéb okok vagy kizáró feltételek fennállása esetében viszont ezt elutasíthatják.

Ha nem olyan szobát vagy hotelt kapott, mint amilyet ígértek (tehát ha bármilyen fogyasztóvédelmi probléma adódik), a fogyasztónak erről azonnal értesítenie kell az utazásszervezőt vagy azt az utazásközvetítőt, akinél a szerződést megkötötte! Ezt az utazásszervezőnek orvosolnia kell, amennyiben pedig határidőben ezt nem teszi meg vagy ezt megtagadta rögtön, úgy a fogyasztó már saját maga intézkedhet és kérheti a felmerülő kiadásai megtérítését. Azaz például az utazásszervező költségére kivehet egy másik szobát - adott esetben akár egy másik hotelben is. De ha esetleg olyan problémáról van szó, amit lehetetlen orvosolni vagy az aránytalan költségekkel járna, akkor is, kártérítés és díjengedmény jár a fogyasztónak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos, hogy ne felejtsük el dokumentálni a tapasztalt hiányosságokat, például fénykép- vagy videófelvétellel, ezenkívül érdemes jegyzőkönyvet is felvetetni az esetről. Ezek később fontos bizonyítékok lehetnek, ha a panaszt nem orvosolták. Díjengedményre jogosultak ugyanis arra az időtartamra végig, amely alatt az utazásszervező nem teljesítette a szerződésben foglaltakat. Azonban azt, hogy nem volt megfelelő a kapott szolgáltatás, bizonyítani is kell.

Ha önállóan intézzük a szállodát vagy a repülőjegyet

Ne szabad elfelejteni, hogy ha az utazók maguk intézték különállóan az utazást (repülőjegyet, vonatjegyet, stb.) és külön a szállodát is, és például késik a gép vagy törlik a járatot, akkor a szállodai szoba árát nem kérhetik vissza utólag a szállodától. Ez igaz mind a belföldi, mind a külföldi szállások esetében, érdemes ezért erre is figyelemmel lenni már az utazás megtervezésekor. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint, ha a fogyasztók maguk foglalnak szállodát, úgy leginkább a hotelszobák minősége, a kapott szoba elhelyezkedése, az étkeztetés színvonalának alacsony volta vagy más kiegészítő szolgáltatások (például: wellness, úszómedence) hiányosságai szokták okozni a legtöbb problémát. Itt is sokat számít a fogyasztói tudatosság.

Mindig nézzünk itt is utána az interneten, kivel szerződünk, mert az egyes fórumokon és blog bejegyzésekben a más, már pórul járt fogyasztók rendszeresen beszámolnak rossz tapasztalataikról, élményeikről. Gyanúra adhat okot, ha egy szállodáról csupa negatív értékelés vagy bejegyzés született. Ha kuponos oldalról vásárolunk, mindig győződjünk meg arról pontosan, hogy melyik vállalkozás az, amelynek a szolgáltatását kínálják vagy közvetítik számunkra. Ugyanis a későbbiekben, ha probléma lenne, ettől a cégtől - vagy adott esetben a kuponos oldaltól is - várhatjuk a probléma orvoslását. Itt tehát a vita jellege a döntő, így például, ha nem volt szabad szoba az ígért időpontban, akkor egyértelműen a szálloda a felelős, nem pedig a kuponos oldal. Ha viszont nem is kapott értesítést a szálloda a foglalásról, úgy a kuponos oldalnál kell írásos panaszt tenni és a felelősség őt terheli.

Alaposan át kell nézni mindig a honlapot, hogy milyen felszereltséget és szolgáltatásokat kínálnak a szobához, illetve, hogy mi az, amit a megrendelését cserébe ígértek. Ha kiegészítő szolgáltatásokat is kínálnak a szobák mellé és nem teszik hozzá sehol sem, hogy ezek csak külön díj ellenében vehetők igénybe, úgy rendszerint nem is követelhetnek ezért további fizetést. Ilyen eset lehet, ha például a wellness igénybevételét vagy a vacsorát, annak ellenére, hogy a szobaárhoz az hozzátartozna, további felárhoz kötik. Ilyenkor nyugodtan adjunk hangot panaszunknak, de tegyünk így bármilyen más esetben rögtön, ha hiányosságot tapasztalunk a kapott szolgáltatással kapcsolatban. Ha ezt elmulasztjuk és csak később szólunk, akkor utóbb már kevesebb sikerrel érvényesíthetjük igazunkat. Ekkor is törekedjünk arra, hogy írásban közöljük a panaszt és vetessünk fel jegyzőkönyvet a recepción!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem