8 °C Budapest

Lebuktak a taxishiénák: tömegével verik át a fővárosi utasokat

2018. január 9. 08:30

Továbbra is rengeteg a jogsértés a taxisok körében, 2017-ben több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaélést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - írja a Világgazdaság.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését. A jogsértések száma változatlanul jelentős. Ezek a jogsértések nem sokat változtak az évek alatt: árdrágítás, órapörgetés, a taxizáshoz szükséges jogosultságok hiánya, az előírásoknak nem megfelelő felszerelés (például hiányzó POS-terminál, utastájékoztató) tartoznak ebbe a körbe. Volt olyan vállalkozó is, aki megtagadta az ellenőrzést.

Tavaly több mint száz viteldíjjal kapcsolatos visszaélést tárt fel a BKK, továbbá több mint százötven, a BKK által feldolgozott panaszbejelentés is érkezett a vállalathoz taxisok által elkért túlzott viteldíj kapcsán.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, hogy a meglévő jogszabályok alapján szankcionálni kell az elkövetőket, az oda nem valókat pedig el kell tiltani a piactól.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem