8 °C Budapest

Leáldozott az AirBnB-korszaknak: elfogadta a parlament az új törvényt

2020. július 14. 18:22

Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy az önkormányzatok időben korlátozhassák a magánszálláshelyek kiadását. A képviselők 149 igen szavazattal, 1 nem ellenében és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a kormány ezt célzó módosító javaslatát.

A Ház döntése alapján a települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kap arra, hogy augusztus 1-jétől megállapítsa, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják.

Az elfogadott javaslat indoklásában kifejtették, a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte a fővárosban, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott. Az előterjesztő nevében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta:

az albérlet- és ingatlanárak, valamint az adózási hatások miatt indokolt a rövid távú szálláshely-kiadás szabályozása.

Kiemelte: e hatások mellett azért is fontos a szabályozás, mert a rövidtávú lakáskiadás jelentős napi szintű gondokat okoz a társasházakban, ahol a turisták és a lakók életét kellene összehangolni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem