Külföldön dolgozó magyarokon híznak a hazai autókölcsönzők

2017. augusztus 15. 09:31

A nyári rendezvények az idén is megdobták az autókölcsönzők forgalmát - derül ki a keddi Világgazdaság összeállításából.

A Fina vizes világbajnokságnak, a Forma-1-nek, a győri ifjúsági olimpiai fesztiválnak is köszönhetően egyre több turista érkezik Magyarországra, részben a budapesti repülőtéren keresztül. Ez kedvező az autókölcsönző cégeknek is, hisz a repülővel érkezők egy hányada bérelt autóval folytatja útját.

Haraszti Géza, az Auto ReFAIRent Kft. (Avis) ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, hogy a csúcsidőszak júliusban és augusztusban van az autókölcsönzőknél. Az Avisnél például 10-15 százalékkal volt nagyobb a júliusi forgalom az egy évvel korábbinál.

A Mercur Rent a Car (Hertz) is több bérletet adott el az év második negyedében, és a bevétele is gyarapodott az előző év hasonló időszakához képest. A társaság tapasztalata szerint a külföldről az év végére hazatérők előszeretettel bérelnek autót.

Ez azt mutatja, hogy a kint dolgozók egy része már megteheti, hogy a szabadsága idejére autót kölcsönözzön

- mondta Tóth Tamás, a Mercur Rent a Car Kft. operatív igazgatója. Leginkább a Nagy Britanniából, Írországból, Hollandiából hazaérkező külföldön dolgozók bérelnek gépkocsit.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem