13 °C Budapest

Koronavírus: legalább júniusig húzódhat a járvány, az olimpiai lángot nézők nélkül gyújtják meg

MTI
2020. március 9. 14:10

Legalább júniusig tarthat az új típusú koronavírus-járvány terjedése világszerte Kína vezető légzőszervi betegségekkel foglalkozó szakértője szerint. Vírusellenőrzést vezetnek be az olasz-osztrák határon, és az Olimpiai Bizottság is úgy dönttöt, nézők nélkül rendezik meg csütörtökön a tokiói olimpia lánggyújtó ceremóniáját az ókori játékok helyszínén, Olümpiában. Hírösszefoglaló.

Csung Nan-san, aki a 2002-2003-as súlyos akut légzőszervi szindróma-járvány (SARS-) idején is kulcsszerepet játszott Kínában a vírus terjedése elleni küzdelemben, előrejelzése alapján azt tanácsolta a hatóságoknak, hogy erősítsék meg az egészségügyi ellenőrzéseket a határátkelőkön, és vezessenek be karantén-intézkedéseket a járvány sújtotta területekről beutazóknak.

A naponta közölt hivatalos adatok alapján Kínában a december óta dúló járvány az utóbbi hetekben folyamatosan mérséklődik, ám az országban továbbra is szigorú óvintézkedések vannak életben annak kiküszöbölésére, hogy a vírus terjedése esetleg újabb lendületet vegyen. A járvány által súlyosan érintett országokból a Pekingbe utazóknak például az érkezésüket követő 14 napon át karanténban kell maradniuk.

Hétfőn a kínai egészségügyi hatóságok 40 újabb fertőzöttről számoltak be az ország szárazföldi területéről, ami a legalacsonyabb napi adat volt január 20. óta, amikor a Nemzeti Egészségügyi Bizottság elkezdte őket közzétenni. Az új esetek közül ráadásul mindössze négyet jelentettek a közép-kínai Vuhanon, vagyis a járvány eredeti kiindulópontján kívülről, ez a négy fertőzött pedig mind Iránból érkezett az északnyugat-kínai Kanszu tartományba. A külföldről érkező vírusfertőzöttek száma ezzel 67-re nőtt Kínában, ahol Vuhanon kívül második napja nem jelentettek belföldi fertőzést.

Az ország szárazföldi részén az összes fertőzött száma 80 753-ra nőtt vasárnap éjfélig, míg a halálos áldozatoké elérte a 3119-et. A betegek közül eddig csaknem 59 ezren gyógyultak meg, és mintegy 19 ezren állnak jelenleg is kezelés alatt, közülük több mint 5 ezer páciens állapota súlyos.

A január 23. óta lezárt, 11 milliós Vuhan nemzetközi repülőterének egy kiszivárgott felhívás alapján március 12-éig fel kell készülnie a légi forgalom újraindítására. Az interneten keringő dokumentum, amelyet a vuhani Tianho repülőteret is működtető társaság bocsátott ki, azt ugyan nem tisztázza, hogy pontosan mikorra tervezik a légi forgalom újraindítását a városban, de a társaság március 17-ét jelölte ki a felkészültségi szint ellenőrzésének dátumaként, így elképzelhető, hogy már a jövő héten enyhítések várhatóak a Vuhanra vonatkozó közlekedési tilalmakban. A városban az enyhébb tünetekkel küzdő betegek elkülönítésére és kezelésére kialakított 14 átmeneti kórház közül vasárnapig 11-et bezártak, miután az ott kezelt, több mint 12 ezer páciens zöme már gyógyultan távozhatott.

Hétfőn immár negyedik napja nem jelentettek új fertőzöttet Hupej tartomány egyéb részeiről a tartományi székhelyen, Vuhanon kívülről. Hupejben ezért már három megye csökkentette alacsony szintűre a készültségi fokozatát, aminek folytán ezeken a területeken újraindíthatták a termelést, kinyithattak a piacok és a gyógyszertárak, az éttermeknek pedig engedélyezték, hogy ismét megkezdjék a tevékenységüket, bár egyelőre csak házhozszállítással vehetnek fel rendelést.

A kamatcsökkentés megoldás?

A jegybanki alapkamat csökkentésével és más monetáris ösztönzőkkel nem lehet helyreállítani a koronavírus-járvány korlátozására hozott intézkedések miatt bekövetkező gazdasági károkat - figyelmeztetett személyes blogján Jerzy Kropiwnicki, a lengyel jegybank monetáris tanácsának a tagja.

Az egyre súlyosabbá váló gazdasági problémáink valódi oka az együttműködési láncok szétzilálódásában keresendő

- mutatott rá Kropiwnicki, utalva ezzel az európai és amerikai autóipari, elektronikai és gyógyszeripari cégeket alkatrészekkel, félkész termékekkel és alapanyagokkal ellátó kínai üzemekben a termelés tömeges leállítására.

Fel nem foghatom, hogy a kamatok csökkentése, vagy bármilyen más módon a keresleti oldal forrásokhoz juttatása hogyan tudná megoldani ezt a problémát

- fogalmazott. Az egyetlen lehetséges megoldás az lenne, ha a jövőben csökkentenénk függőségünket a túlsúlyos beszállítói láncoktól - mondta, megjegyezve, hogy ez persze időigényes folyamat lenne és nem hozna azonnali enyhülést a problémákra.

A lengyel jegybank monetáris tanácsának egy másik tagja, Eryk Lon hétfőn közleményben jelezte, hogy a jegybank legfrissebb GDP-növekedési előrejelzése és a koronavírus-járvány várható gazdasági következményei egyaránt az alapkamat csökkentése mellett szólnak. Jerzy Zyzynski, a monetáris tanács tagja pedig jelezte, hogy a jegybank májusi kamatdöntő ülésén akár 50 bázispontos kamatcsökkentésre is sor kerülhet, amennyiben a GDP-növekedés jelentős lassulást mutat, az inflációs nyomás pedig gyengül.

Határellenőrzések

Koronavírusra tesztelik az olasz-osztrák határon átkelő utasokat - jelentette az osztrák sajtó. Az intézkedés kedden lép életbe. Az ellenőrzést az osztrák egészségügyi hivatalok munkatársai végzik majd, a rendőrség jelenlétében. Az autósokat és a vonatok utasait szúrópróbaszerűen ellenőrzik: megmérik az utasok lázát, majd előre kidolgozott, állandó kérdéseket tesznek fel nekik, egyebek mellett arra vonatkozóan, jártak-e a közelmúltban a fertőzéssel sújtott krízisterületek egyikén, és észleltek-e influenzaszerű tüneteket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vizsgálatokat két csoport végzi majd az A13-as autópályánál, az országút mentén, a vonatokon, a Reschen-hágónál és a határ menti Sillian településnél.

Günther Platter tiroli tartományi vezető azt tanácsolta, hogy lehetőség szerint kerüljék el az észak-olaszországi válságterületeket. Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap az ORF televízió egyik "műsorában leszögezte, hogy meg kell akadályozni a koronavírus gyors terjedését. "Minél nagyobb a fertőzések száma, annál nehezebb lesz nyomon követni az egyes eseteket" - tette hozzá. A kormányfő nem zárta ki, hogy további óvintézkedésekre is sor kerülhet, így például iskolák, óvodák időszakos bezárására, nagyobb rendezvények elhalasztására. 

A megfelelő időpontban, a megfelelő mértékben kell megtenni ezeket a lépéseket

- szögezte le. A koronavírus-járvány várható gazdasági következményeiről úgy vélekedett: "Ausztriában is érezni fogjuk a hatását". Ausztriában 112 személy esetében állapítottak meg koronavírus-fertőzést. Alsó-Ausztriában 36-an betegedtek meg, Bécsben 33-an, Stájerországban tízen, Tirolban és Felső-Ausztriában kilenc-kilenc megbetegedést tapasztaltak, Salzburgban hatan, Burgenlandban négyen, Vorarlbergben pedig ketten kapták meg a fertőzést, míg Karintiában egy esetet diagnosztizáltak. A koronavírustesztet 4734 emberen végezték el.

Hatalmas érvágás a járvány a sportnak

Nézők nélkül tartják a lánggyújtó ceremóniát, a Görög Olimpiai Bizottság hétfőn a koronavírus-járvány miatt hozta meg erre vonatkozó döntését, hangsúlyozva, hogy sem a szerdai főpróbán, sem a másnapi lánggyújtáson nem lehetnek ott az érdeklődők. A ceremónia általában több ezer - görög és külföldi - nézőt vonz.

Mindössze száz meghívott és akkreditált vendég lehet jelen a ceremónián

- közölték a szervezők. A Reuters brit hírügynökség úgy tudja, hogy Olümpia polgármestere levelet írt Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének, azt kérve, hogy halasszák el májusra a lánggyújtó ceremóniát.

Az, hogy mindössze néhányan lehetnek ott az ünnepségen, amelyet a félelem és az aggodalom leng körül, csökkenti az esemény nagyszerűségét és presztízsét

- írta Giorgosz Georgopuloszt, aki arra kérte a német sportvezetőt, fontolja meg a halasztás lehetőségét. Az olimpiai lángot hétnapos görögországi utat követően jövő csütörtökön Athénban veszik át az idei házigazda japánok. A tokiói megnyitó ünnepséget július 24-én rendezik.

Ázsiai selejtezőket halasztanak el

A Nemzetközi (FIFA) és az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) márciusi és júniusi világbajnoki selejtezők halasztásáról állapodott meg. A koronavírus-járvány terjedése miatt meghozott döntés a március 23. és 31., valamint a június 1. és 9. közötti összecsapásokat érinti.

A FIFA ugyanakkor hozzáteszi, hogy lehetőség van az eredeti időpontban lejátszani a mérkőzéseket, de csak abban az esetben, ha a két érintett szövetség erről megállapodik. További feltétel, hogy a lebonyolításhoz a nemzetközi és a kontinentális szövetségnek előzetesen hozzá kell járulnia. A halasztás egyéb vonatkozásairól a FIFA és az AFC tovább egyeztet.

Zártkapus lesz a PSG-Dortmund meccs is

A helyi rendőrség döntése szerint zárt kapuk mögött játsszák le szerdán a Paris Saint-Germain - Borussia Dortmund mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A francia főváros rendőrségének hétfői bejelentése szerint a koronavírus-járvány miatt van szükség az intézkedésre, mely által a PSG-nek szurkolói nélkül kell ledolgoznia 2-1-es hátrányát a német gárda ellen. Az már a múlt héten eldőlt, hogy a keddi Valencia-Atalanta meccsre nem mehetnek be drukkerek, ahogy csütörtökön a Getafe-Internazionale Európa-liga-találkozóra sem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm