14 °C Budapest

Koronavírus: így menekülnek nyaralóikba a városlakók, sokan nem nézik jó szemmel

2020. március 23. 08:29

A népszerű üdülőhelyek állandó lakosai félnek a vidékre tartó "pestiektől", s ezt csak fokozza az információhiány - írja a Népszava.

Nyílt levélben kérte múlt héten a nyaralótulajdonosokat Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, maradjanak, lakhelyükön, ne utazzanak a városba, mert a helyi szolgáltatók nincsenek felkészülve tömegek fogadására és az egészségügyi kapacitások is végesek, főleg, hogy az egyetemisták és a külföldön dolgozók is hazatértek - emlékeztet a lap. A siófoki eset azonban nem egyedi. Más tóparti, hegyvidéki és dunakanyari üdülőtelepüléesn hasonló a helyzet:

sok nyaralótulajdonos a városokból a kistelepülésekre költözve próbálja elkerülni a koronavírus-járványt.

A helyeik például Balatongyörökön is tartana a városból leszállingózókra. A település polgármestere szerint az a baj, hogy sokan úgy élnék meg a helyzetet, mint valami extra szabadságolást

Sok kisgyerekes család jelent meg a nyaralójukban, s már ki kell raknunk a játszóterekre, a parkokba és a sétányokra a járványveszélyre figyelmeztető táblákat, mert az emberek úgy gondolják, itt nem fenyegeti őket a koronavírus

- mondta el Györök polgármestere, aki szerint náluk is fent áll a fentebb említett helyzet. Máriafürdőn is hoztak intézkedéseket például a bevásárlásoknál, ám a polgármester szerint az unatkozó nyaralók sétálgatnak, beülnek a nyitva tartó vendéglátóhelyekre, korzóznak a mólón: mintha tavaszi szünet lenne.

Ezzel szemben Abádszalókra eddig még kevesen érkeztek, illetve a Heves megyei Poroszlón sincs félelem a nyaraló-tulajdonosokkal szemben, akik érkeztek is, nem kóricálnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem