8 °C Budapest

Komoly változás a magyar szálláshelyeken: jövőre már ez is kötelező lesz

2019. december 10. 18:30

Decemberben még több mint 40 ezer turisztikai szereplő csatlakozását várják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz, és januártól már a magánszálláshelyek, falusi turisztikai szolgáltatók, kempingek számára is kötelező lesz a napi szintű adatküldés.

Utolsó fázisához ért a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, decemberben már csak a legkisebb szereplőknek kell regisztrálniuk a rendszerbe, és ezzel januártól a teljes, legálisan működő turisztikai szektorból kap majd adatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség napi rendszerességgel. Könnyid László turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettes szerint történelmi léptékű a változás, mivel az eddigi tapasztalatok alapján sikerül digitalizálni egy olyan szakmát, ahol erre eddig nem feltétlenül készültek föl a szolgáltatók - mondta a szakember az InfoRádiónak.

A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint több mint 40 ezer egység van az országban, amely valamelyik kategóriába beillik, vagy az egyéb-, vagy a magánszálláshelyek, vagy az üdülőházak, falusi vendéglátóhelyek közé - magyarázta, hozzátéve: - van okunk bizakodni, miután naponta több százan regisztrálnak.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél arra számítanak, hogy december végén lesz az igazi roham, és sokan a hatnapos karácsonyi pihenő alatt is ezzel foglalkoznak majd.

Az info.ntak.hu honlapon minden regisztrációra kötelezett eléri a folyamathoz szükséges információkat. A regisztráció, amennyiben az adószám és az engedély rendelkezésre áll, interneten, néhány perc alatt végrehajtható, és az érintett megkapja azt a tanúsítványt, amivel alkalmassá válik arra, hogy adatokat szolgáltasson

- ismertette.

A vezérigazgató-helyettes szerint a legkisebb szolgáltatók népes táborát azzal is igyekszik támogatni az állam, hogy a legfeljebb 16 ágyat kiadók ingyen letölthetik és használhatják a digitális adatszolgáltatáshoz az Én Vendégszobám elnevezésű szoftvert. A beérkező anonimizált adatokat elsősorban az újabb kampányok tervezéséhez kívánja felhasználni a Magyar Turisztikai Ügynökség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett a jövőben, ahogyan gyűlik az elemezhető adattömeg, tervezik azt is, hogy a magánszálláshelyek számára településszintű piaci helyzettel, átlagárakkal kapcsolatos visszajelzéseket küldjenek, ezzel is segítve a kisebb szereplőket a döntéshozásban, a piaci versenyben való helytállásban.

Decemberben azonban még az az elsődleges feladatunk, hogy minél több szolgáltatóhoz jussunk el, és segítsük a minél szélesebb körű regisztrációt

- mondta az InfoRádiónak Könnyid László. Szavai szerint a települési jegyzők segítségét is kérik a figyelemfelhíváshoz, mivel az önkormányzatoknak vannak a legpontosabb adataik a szálláshelyekről a kiadott működési engedélyek és az idegenforgalmi adóbevételek kapcsán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem