14 °C Budapest

Komoly bírságot kaphatsz Horvátországban: jobb, ha ehhez tartod magad!

2016. július 27. 13:03

A jövőben pénzbírsággal sújtja Dubrovnik azokat a turistákat, aki meztelen felsőtesttel vagy fürdőruhában sétálnak a történelmi belvárosban - erről fogadott el határozatot a városi tanács.

Zeljko Raguz polgármester-helyettes a Slobodna Dalmacija című horvát napilapnak adott nyilatkozatában kedden elmondta: ami a "meztelenkedést" illeti, már korábban is szó volt arról, hogy valamilyen módon rá kellene kényszeríteni a turistákat, hogy rendes öltözékben sétáljanak a város központjában.

Ha a múzeumokba és a templomokba nem lehet belépni megfelelő öltözék nélkül - márpedig Dubrovnik belvárosa egyfajta múzeumnak számít -, akkor szerintünk az sem illendő, hogy Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcáján, a Stradunon félmeztelenül sétáljanak az emberek

- mondta.

Az óváros bejáratánál a jövőben táblák fogják figyelmeztetni a turistákat, hogy felső vagy alsó ruházat nélkül, fürdőruhában nem sétálhatnak többé a történelmi városban. A rendet önkormányzati ellenőrök felügyelik majd, és a büntetéseket is ők hajtják be, ami igencsak borsos:

a helyszínen 500 kunát (több mint 20 ezer forint), máskülönben 1000 kunát (41 ezer forint)) kell kicsengetni.

A turisták hiányos öltözéke miatt korábban már több helyi lakos és az egyház is panaszkodott. A plébánosok és a papok eddig nem tehettek mást, mint megkérték az apátságokba és templomokba látogató turistákat, hogy vagy öltözzenek fel rendesen, vagy menjenek ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A városi vezetésnél akkor telt be a pohár, amikor június végén két külföldi turista minden gond nélkül anyaszült meztelenül sétált végig a történelmi városmagon, és megúszta büntetés nélkül, annak ellenére, hogy ruha nélkül mutatkozni a közrend és köznyugalom megsértésének, büntetendő cselekménynek számít.

A városi tanács tavaly a Trónok harca híres pucér jelenetének leforgatásához sem járult hozzá Dubrovnik belvárosában, amikor Lena Headey, azaz a filmbéli Cersei anyakirálynő anyaszült meztelenül sétált végig Királyváron a tömlöcétől egészen a palotáig. A filmesek kénytelenek voltak másként megoldani a meztelenséget.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem