13 °C Budapest

Komoly bírságot kaphatnak most a busszal, vonattal utazók

2016. február 16. 11:25

A legtöbb embernek fogalma sincs róla, de akár azért is büntethetnek, ha valaki betegen utazik a tömegközlekedéssel. Mivel már javában tombol az influenzaszezon, a Pénzcentrum utánajárt, milyen esetekre vonatkozik pontosan a szabályozás.

Bár a legtöbb ember nem is tud róla, azért is kizárhatnak valakit az utazásból, ha betegen utazik a tömegközlekedéssel. Az influenzaszezon már javában tombol, így ennek apropóján megkérdeztük a nagyobb közlekedési társaságokat, milyen esetekre vonatkozik pontosan a szabályozás.

Nyakunkon az influenzaszezon

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint már február első hetében 73 százalékkal több beteget regisztráltak az influenzafigyelő-szolgálatban részt vevő orvosok, mint az azt megelőző héten. Az országban körülbelül 31 600 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek között jelentősen nőtt a gyerekek száma, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Tolna megyében volt a legmagasabb a 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és 8 megyében diagnosztizáltak.

Elvileg utazni sem szabad, ha betegek vagyunk

Alapvetőnek kellene lennie annak, ha valaki fertőző beteg, nem megy társaságba, hogy ne fertőzzön meg másokat. Ez alól pedig a tömegközlekedés sem kivétel.

A Volánbusz Zrt. utazási feltételei között konkrétan szerepel, hogy

Az utazásban fertőző beteg nem vehet részt.

A MÁV, és a BKK Utazási feltételei között ilyen kitételt nem találtunk, de megkeresésünkre elmondták, hogy bár a kormányrendelet előírásaiban a "fertőző beteg" fogalom nem szerepel,

a fertőző beteg "utastársai egészségét veszélyezteti", tehát kizárható az utazásból.

Hogyan veszik észre, ha valamelyik utas fertőző beteg?

A fertőző betegek kiszűrése nem feladata a személyszállítást végző szolgáltatónak, ez az utas saját felelősségi körébe tartozik - tudtuk meg a Volánbusz Zrt.-től.

Ennek megfelelően nincsenek is feljegyzéseik olyan eljárás lefolytatásáról, amelyet fertőző beteg által igénybe vett szolgáltatás kapcsán indítottak volna.

Ráadásul elvileg nem is nagyon tudnának büntetni, mivel a pótdíjazás körében a fertőző beteg személy utazása nem szerepel. Alapvetően a jegy vagy bérlet nélkül, illetve nem az előírásoknak megfelelő jeggyel/bérlettel utazókkal szemben szabhatnak ki pénzbeli büntetést, amelynek mértéke a

  • Volánbusz Zrt.-nél 8 000 forint
  • MÁV-nál 8 000 forint
  • BKK-nál 16 000 forint (helyszínen fizetve 8 000 forint)

Viszont ha valahogyan mégis kiderülne a beteg utas felelőssége, akkor ő felelne minden olyan kárért, amelyet a Szolgáltatónak okozott. A megtérítendő összeg pedig az okozott kár mértékétől függene.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hogyan próbálják megelőzni a fertőzés továbbterjedését?

A közlekedési társaságok is tesznek óvintézkedéseket az influenzaszezonban, hogy a tömegközlekedési eszközökön ne terjedjen tovább a vírus.

A VOLÁNBUSZ Zrt. közel kétszáz autóbuszt láttott el antimikrobiális bevonattal. Továbbá az influenza fertőzéssel érintett időszakban a munkatársak az autóbuszok műanyag, illetve kapaszkodó felületeit rendszeresen vegyszerrel fertőtlenítik.

A MÁV már évtizedek óta működteti az influenza elleni oltások díjmentes biztosításának rendszerét, amely keretében az érintett vasutasok igénybe vehetik az oltást. Ezen túlmenően a MÁV-csoport rendelkezik pandémia elleni védekezési szabályzattal, amely egy esetleges vírusvariáns által okozott megbetegedések esetére - a WHO ajánlásának megfelelően - tartalmazza a szükséges teendőket.

A vonatok és vasútállomások takarítására is nagy erőket fordítanak, már két éve jelentős számú közfoglalkoztatott is segíti az állomások, illetve utasforgalmi területek tisztán tartását.

A BKK pedig csatlakozott egy országos influenza ellenes kampányhoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés - immunerősítés, kézmosás, fertőtlenítés - fontosságára.

Hogyan védekezhetünk?

A fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a következők:

  • Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk elé
  • Használat után a zsebkendőt dobjuk ki
  • Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
  • Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
  • Szellőztessünk gyakran
  • Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
  • Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
  • Az influenza megelőzésének azonban a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem