2018. augusztus 20. hétfő István

Komoly aggályokat vet fel a durván megtelt a magyar légtér: mi lesz a megoldás?


Közel 10 százalékkal volt magasabb a HungaroControl (HC) által kezelt légi forgalom hazánk teljes légterében júliusban, mint az előző év azonos időszakában. Ebből az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, ami kétszerese a nemzetközi forgalmi előrejelzések legmerészebb becsléseinek, és háromszorosa az európai átlagnak.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma is csaknem 11 százalékkal nőtt. A pontatlan nemzetközi prognózisok ugyanakkor óriási többlet terhet rónak a légiforgalmi irányításra, ami Európa-szerte komoly kapacitásproblémákhoz és a késések számának emelkedéséhez vezet.  

Júliusban új csúcsot állított fel a magyar légtérben közlekedő légi járművek száma, ami először lépte át a 110 ezret, ezen belül a hazánk légterén átrepülő forgalom első ízben került 90 ezer fölé. A budapesti repülőtér forgalma hosszú idő után először haladta meg a 11 ezer légi járművet, és a legfrissebb előrejelzések is azt mutatják, hogy 2018 őszéig minden hónapban kétszámjegyű növekedés várható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalmában. A csúcsdöntésből a Koszovó feletti magas légtér forgalma - amelyet a HC 2014 óta Budapestről irányít - sem maradt ki, hiszen az ebben a légtérben irányított repülőgépek száma 2018 júliusában meghaladta a 15 ezret, ami több mint 15 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A legnagyobb mértékben, 41 százalékkal a lengyel repülőterekről induló, illetve az oda tartó forgalom növekedett, de kiemelkedő volt a bővülés az oroszországi (19 százalék), a törökországi (13 százalék) és a görögországi (12 százalék) viszonylatban is, míg a német 8,8, az angol 5, az osztrák pedig 3 százalékkal emelkedett.

A forgalomnövekedés motorjai továbbra is a fapados légitársaságok voltak. A Ryanair és új lengyel leányvállalata együttesen 32,93 százalékos forgalombővülést ért el a magyar légtérben, míg a Wizzair 17,18 százalékost. A hagyományos légitársaságok közül e tekintetben kiemelkedik a QATAR Airways, az Aeroflot és a Travel Service, míg továbbra is csökken a Turkish Airlines járatainak száma.

Az emelkedő forgalom azonban komoly aggályokat is felvet. Az európai légi forgalmi adatok immár évek óta messze meghaladják a hivatalos forgalmi előrejelzéseket, amelyek alapján a légiforgalmi irányító társaságok kapacitásaikat (emberi erőforrás, technológia) tervezik. A légi navigációs szolgálatok így kettős nyomás alatt kénytelenek teljesíteni: egyrészt jelentős többlet kapacitást kell biztosítaniuk a prognózisokat jóval meghaladó légi forgalom biztonságos kezelésére, miközben az Európai Bizottság erős nyomására csökkenteniük kell működési költségeiket. A pontatlan előrejelzések miatt rendkívül nehéz a szakemberek számát a megnövekedett forgalomhoz igazítani, hiszen egy légiforgalmi irányító kiképzése és szakszolgálati engedélyeinek megszerzése hosszú évekbe telik. A nemzetközi forgalom alulbecslése így elkerülhetetlenül kapacitáshiányhoz vezet. Mindez óriási többlet terhet ró a légi navigációs társaságokra, hiszen ugyanannyi szakemberrel kell egyre több repülőgépet irányítaniuk, ami Európa-szerte a késések számának és mértékének emelkedéséhez vezet. 

Az Egységes Európai Égbolt égisze alatt olyan új rendszer kiépítésére van szükség, amely reális forgalmi előrejelzéseken alapul, egyaránt figyelembe veszi a légitársaságok, a légi forgalmi irányító cégek és a repülőterek szempontjait, és amely hosszú távon biztosítja, hogy a folyamat végső haszonélvezői maguk az utasok legyenek

- mondta el a felmerülő gondokkal kapcsolatban Szepessy Kornél, a HC vezérigazgatója.

(Borítókép: Todoroff Lázár)

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 11 millió forintot, 16 éves futamidő mellett már 2,30 százalékos THM-el, és havi 68 279 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: az OTP Banknál például 69 206 forintos törlesztőt ígér a 2,65 százalékos THM; míg az Erste Banknál némileg magasabb, 2,71 százalékos THM is alacsonyabb, 70 513 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS