18 °C Budapest

Kőkemény razzia a magyar utakon: ezekre a sofőrökre vadásznak a rendőrök

MTI
2020. április 12. 15:00

A rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1-en.

Berzai Zsolt alezredes hozzátette: a koronavírus-járvány miatt szakítottak a korábbi gyakorlattal, amikor minden járművet megállítottak, helyette célirányos ellenőrzést végeznek, a gépjárművezetők magatartását figyelik, és így szűrik ki az ittas vezetőket. Hozzátette: az ittas sofőrök gyakran jelentősen túllépik a megengedett sebességet, cikázva, a sávokat gyorsan váltva közlekednek, nem használják az irányjelzőt, biztonsági övet, agresszív vezetési stílusukkal veszélybe sodorják a többi közlekedőt.

Az alezredes elmondta azt is, hogy az ittasan vezetőkkel szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, súlyosabb alkoholos befolyásoltság esetén pedig büntetőeljárást kezdeményeznek. Közölte, évente 16 ezer személyi sérüléses baleset történik Magyarországon, ennek valamivel több mint nyolc százalékát ittas sofőrök okozzák.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az ittas járművezetőket szűrik ki, hanem a kijárási korlátozás megszegőit is, ugyanis - mint mondta - a húsvéti locsolkodás nem tartozik azok közé a kivételek közé, amelyek miatt az emberek elhagyhatják a tartózkodási helyüket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem