9 °C Budapest

Kitiltanák ezeket a hajókat a Balatonról: nem mindenkinek tetszik az új hóbort

2019. augusztus 25. 14:00

 Megoszlanak a vélemények a Magyarországon is egyre elterjedtebb jet hajózásról. A Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsának elnöke szerint - megfelelő szabályozás mellett - helye van a Balatonon az új vízi attrakcióknak. A Magyar Vitorlás Szövetség úgy véli, hogy darabszámban és más feltételekben is szigorúan kell szabályozni kell a nagy teljesítményű hajók használatát, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke szerint pedig az elektromos jet-skiket is ki kellene tiltani a Balatonról.

Évtizedek óta vita van arról, hogy milyen vízi járművek közlekedhessenek a Balatonon: a hetvenes évek közepén már korlátozták a motorcsónakok használatát, ám most azoknál jóval gyorsabb hajók is megjelentek a magyar tengeren. A Siófokról induló, vízsugár meghajtásos, 880 lóerős "Hyperjet" nevú hajó például akár 90 kilométer per órás sebességre, forgásos, merüléses attrakciókra is képes. A 30 perces útért 7000 forintot kell fizetni - mutatott rá az InfoRádió.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint igény van a gyors hajókra a Balatonon. "A vendégek keresik az élményeket, és nem csak a szárazföldön. Ez a szolgáltatás biztos, hogy nagy érdeklődésre tart majd számot, és működhet is a Balaton, ha a hatályos előírásokat betartják az üzemeltetői, és a megfelelő biztonsági intézkedéseket megteszik" - mondta az alelnök.

Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsának elnöke szerint is - megfelelő szabályozás mellett - helye van a Balatonon az új attrakcióknak.

Jelenleg a korlátozás a belső égésű motorok használatára terjed ki. Maga a vízfelület viszonylag kicsi, és egyre többfajta felhasználási mód, eszköz és igény jelenik meg ugyanazon a vízfelületen. Ezért okoz problémát az, ha nagy méretű és sebességű eszköz kerül a vízre, mert osztozni kell az úszókkal, a horgászokkal, az evezősökkel, a SUP-osokkal

- vélekedett Jamrik Péter.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hasonló a probléma az elektromos jet-skik esetében is. Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetég elnöke szerint nem szabadna beengedni a Balatonra ezeket a vízi járműveket. Kijelentette: a jet-skizést csinálják az emberek az arra direkt kijelölt tavakon, pályákon, ahol nem zavarják a többieket.

A Magyar Vitorlás Szövetség állásfoglalása szerint szigorúan kell szabályozni darabszámban és más feltételekben is a nagy teljesítményű, siklótestű hajók használatát. A szövetség úgy látja: kivételt csak a mentési, vízügyi, rendészeti feladatok ellátására, versenyek, sportprogramok biztosítására, lebonyolítására használt eszközök szabályozott használata jelenthet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm