6 °C Budapest

Kimaxoltuk: itt a Dacia, amire jár a 2,5 millió forint állami támogatás

2019. február 12. 10:32

A 7 üléses családi autók kínálata ugyan hatalmas Magyarországon, a most elérhető listaárak alapján jól látható, hogy tömegesen csak néhány modell esetében lesz valós segítség a nagycsaládosok autóvásárlási programja. Egyetlen olyan modell van például, aminél ügyeskedni kell például, hogy kimaxolhassuk a 2,5 milliós állami támogatást.

Mint arról vasárnap mi is beszámoltunk, 7 pontos családvédelmi akciótervet hirdetett a kormány, amelynek elemei várhatóan - Novák Katalin hétfői bejelentése értelmében - júliustól lesznek elérhetőek. A program egyik pontja szerint 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a három- vagy többgyerekes családok, ha hétüléses új autót vásárolnának. De fontos feltétele a konstrukciónak, hogy

A támogatás összege maximum az autó árának a felét fedezheti.

Azaz a magyar piacon jelenleg legolcsóbbnak számító Dacia Lodgy Ambiance esetében - amelynek listaára, egyéb kedvezmények nélkül 3 millió 529 ezer forint - "csak" 1764500 forintot lehet érvényesíteni az ajándékpénzből vásárláskor. Ennél a típusnál sem lehetetlen ugyanakkor kimaxolni az állami kedvezményt, a márka hivatalos weboldalán található tervezőben könnyedén össze lehet rakni egy bő 5 millió forintos modellt. Íme:

Habár a 7 üléses családi autók kínálata hatalmas - a részletes listát a Portfolio tegnapi cikkében találod -, a hivatalos listaárak alapján jól látszik, hogy a támogatás aránya csak kevés modell esetében tekinthető nagyságrendi segítségnek. Az épp kifutó modell, a KIA Carens esetében például a listaár 46,3 százalékára, az Opel Combo esetében 45,5 százalékára, míg a Fiat Doblo esetében 43,1 százalékára elég a vissza nem térítendő támogatás.

Mivel a legtöbb piaci elemzés arról tanúskodik, hogy a magyar családok átlagosan 2-3 millió forintot szánnak autóvásárlásra (Megjegyzés: ma jellemzően használt autót vásárolnak, amire nem jár a 2,5 milliós támogatás), így a most elérhető listaárak alapján jól látható, hogy tömegesen csak néhány modell esetében lesz valós segítség a nagycsaládosok autóvásárlási programja. Főként, ha maradnak ezek a listaárak, mai cikkében a Portfolio ugyanis épp azt fejtegeti, hogy felforgatja a magyar autópiacot az Orbán-kormány új csomagja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép, illusztráció: képernyőkép - dacia.hu

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm