11 °C Budapest

Kiderült: tömegével küldik ide a magyarok a gyerekeiket idén nyáron

MTI
2019. június 15. 11:03

Az idén a legnépszerűbb tábortéma a sport, amit az idegen nyelvi és informatikai, programozótáborok követnek holtversenyben, a harmadik helyen pedig a készségfejlesztő és katonai táborok állnak - mondta a Táborfigyelő portál vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.

Tóth Béla hozzátette: egyre több a meghökkentő témájú - jobb agyféltekés rajzolást fejlesztő, okostelefonos animációs - tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő. Közölte: 2019-ben rekordszámú, több mint 215 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni.

A növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak és újabb turnusokat indítottak el, amelyekre továbbra is lehet jelentkezni - fűzte hozzá. Tóth Béla kitért arra is, hogy Veszprém megyében van a legtöbb tábor, majd Pest és Fejér megye következik.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem