13 °C Budapest

Kiderült, mikor épülhet meg az M0-s északnyugati szakasza

Pénzcentrum
2013. november 21. 10:01

2018 és 2020 között épülhet meg az M0-s körgyűrű új, északnyugati szakasza: a nyolc kilométeres sztráda Budakalásznál völgyhidat kap, és pályája 5,2 kilométeren alagútban fut majd - ismerteti a Népszabadság.

A napilap szerint a gyorsforgalmi út új nyomvonaláról a társadalmi véleményeztetés látszatának megőrzése érdekében már csütörtökön kormányrendelet jelenik meg. A Népszabadság úgy tudja, az új útszakasz megépítéséhez már megvan a jogerős környezetvédelmi engedély.

Az új szakasz megépítésének már az ütemterve is kész, 2014 első negyedévében meghirdethetik a közbeszerzési eljárást az autóút engedélyezési terveinek elkészítésére. A tervek 2015 őszére készülhetnek el, és 2016 tavaszára születhet meg a jogerős építési engedély.

A Megyeri hidat és a 10-es főutat összekötő szakasz 8041 méter hosszú lesz. A 11-es főút után egy viadukton halad majd át a szentendrei HÉV vonala és a mellette haladó 1115-ös számú út felett. Ezután a sztráda bebújik a föld alá, első alagútja mintegy két kilométer hosszú lesz, az Ezüsthegy alatt halad, és a Budakalászi útnál ér véget. Ezután egy újabb, 3,2 kilométeres alagút következik, majd a Köves-bércnél bukkan ki a föld alól, és itt éri el a 10-es főutat.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem