17 °C Budapest

Kiderült, miből van ennyi pénze a magyaroknak utazgatásra

2019. szeptember 24. 10:17

A SZÉP-kártya volt a belföldi turizmus motorja. Olyannyira, hogy a juttatás nélkül nem is lett volna emelkedés a belföldi turizmusban a tavalyi évben. Nemcsak többen utaznak a SZÉP-kártya miatt, de többet is költünk, mintha saját zsebből fizetnénk a nyaralást. Ez nem csoda, hiszen a munkáltatók a bevezetés óta 130 milliárd forintot utaltak át a munkáltatóknak, és ma már minden harmadik munkavállaló zsebében ott lapul egy OTP SZÉP-kártya.

A tavaly megjelent SZÉP-kártya rendelet sok terhet rótt a bankra - mondta el Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank Cafeteria üzletágának vezetője a Szállás.hu-val tartott közös sajtótájékoztatóján. A legnagyobb változás az volt, hogy minden ügyfélnek kellett nyitni egy számlát. Ezt a hatalmas projektet rekord idő alatt bonyolították le a vezető szerint. A legfontosabb az volt, hogy az ügyfelek ebből a változásból semmit se érzékeljenek. A határidőig több mint 1 millió 100 ezer ügyféllel kötöttek szerződést, ami az akkori ügyfelek 90 százaléka. Ma már 1 millió 700 ezer kártyabirtokos van. A háttérmunkák nagy részét az informatikai fejlesztések és a kollégák fejlesztése tette ki.

Lemerítette a nyár a kasszát? Válassz olcsó hitelt a Pénzcentrum kalkulátorában!

A cafeteria jogszabály változás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a SZÉP-kártya forgalma ennyire megnőtt. Eddig 130 milliárdot utaltak a munkáltatók a számlákra, és 16 százalékkal nőtt a vendéglátóhelyeken elköltött összeg. Az elfogadóhelyek száma meghaladja a 30 ezret. A nyári időszakban 54 milliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok. Így akár a SZÉP-kártyát a belföldi turizmus hajtómotorjának lehet nevezni.

A nyári időszakban is Budapest volt a legvonzóbb célpont, de a Balatonon is 6 milliárd forintot költöttek el az ügyfelek. A harmadik helyen a Bükk régió végzett, de a fürdőhelyek is jól szerepeletek. Az összes költés 60 százalékát vendéglátóipari egységben költik el a kártyatulajdonosok, de a költések negyede szálláshelyeken történik. Ebben a kategóriában is növekvőben van a vidéki szálláshelyek részesedése. Összességében elmondható az, hogy a jogszabály-változás terhet rótt a kibocsátókra, de mindhárom kibocsátó sikeresen megoldotta a problémát. Ma már minden harmadik munkavállaló zsebében lapul egy OTP SZÉP-kártya. Jelenleg 400 bankfiókban lehet SZÉP-kártya szerződést kötni.

Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója elmondta, hogy ha nem lenne SZÉP-kártya, akkor a belföldi turizmusnak nem lett volna emelkedése az idei évben. A nyáron nagyságrendileg 5 százalékkal bővült a szálláshelyek száma, az augusztus pedig nagyon erős volt. A legtelítettebb nap az augusztus 17. volt. Az idei hosszú hétvége 16 százalékkal volt telítettebb, mint egy évvel ezelőtt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magyarországon a szálláskínálat nagyon feszegeti a határokat. Ma már elengedhetetlen, hogy fejleszteni tudjuk a minőségi szálláshelyeket. Ez azért fontos, mert versenyben vagyunk a régión belül, ezért mindenképpen ez egy kiemelendő feladat a vezérigazgató szerint. A SZÉP-kártya használókra jellemző, hogy többet költenek, mint egy átlagos nyaraló. Egy átlagos foglalási kosár 65 ezer forint, de egy SZÉP-kártyával történő foglalás mér 110 ezer forint - azaz többet költünk és hosszabban nyaralunk a SZÉP-kártyával.

A nyáron Siófok, Balatonfüred, Budapest, Hajdúszoboszló a legkiemeltebb célpontok. A Szállás.hu vezetője szerint a városok kezdik megtalálni a módját, hogy miképp váljanak belföldi turisztikai célponttá, erre jó példa Nyíregyháza, amely immár a tizedik legvonzóbb város volt Magyarországon.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem