16 °C Budapest

Kiderült: ide utazik a legtöbb magyar

Pénzcentrum
2015. augusztus 9. 10:00

Ha nyár, akkor vízpart - így gondolkodnak legtöbben, mikor a nyaralásukat tervezik. Bár évről évre nő azok száma, akik más elfoglaltságot keresnek a nyári szabadságukra, azért a tengerek, tavak és folyók partjain még sokáig nem kell attól tartani, hogy elnéptelenednének a strandok.

A magyarok többsége még mindig a vízpartokra vágyik, ha nyaralásról van szó - derül ki a Travelo friss kutatásából.

Homok, Horvátország, Balaton

Bár elméletben a magyarok elsöprő többséggel részesítik előnyben a homokos strandokat, kedvenc európai nyaralóhelyként mégis Horvátországot, itthon pedig a Balatont jelölik meg, pedig egyik sem a homokos partszakaszairól híres elsősorban.

Kész szerencse, hogy nem vagyunk tengerparti nemzet, a válaszadók több mint 70 százaléka (71,14 százalék) ugyanis inkább édes vízben pancsol szívesen. Hasonló arányban lelkesedünk a homokos partokért, a válaszadók közül 1300-an (69,7 százalék) legszívesebben homokos partokon pihennek. Jócskán leszakadva, második helyen (10,34 százalékkal) az aprókavicsos part végzett, és ennél csupán néhány százalékkal (9,7 százalék) kevesebben választották a füves strandokat. A medencéknek és a sziklás partszakaszoknak sikerült a legkevesebb rajongót gyűjteni a Travelo.hu kérdéssorának kitöltői közül.

A kedvenc külföldi és belföldi vizes helyek listáján belföldön toronymagasan a Balaton végzett: a válaszadók 84,05 százalékának a magyar tenger az abszolút kedvence. A maradékon a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Fertő-tó osztozott.

A külföldi tengerpartok közül pedig Horvátország továbbra is a legnépszerűbb: majdnem minden harmadik válaszadó (30,37 százalék) a horvát partokat jelölte meg, mikor kedvencét kellett kiválasztania. Második a népszerűségi versenyben Spanyolország; 23,89 százalék favoritja. Harmadik helyen a görögök végeztek. 16,62 százalék hozzájuk megy legszívesebben nyaralni. Az összes többi európai tengerpart a maradék kevesebb mint 30 százalék kegyéért kénytelen versengeni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jó könyv és labdajátékok

És mivel töltjük legszívesebben az időt a parton és a vízben? Ha eddig azt gondolta, hogy csak pihenünk, és élvezzük a nyarat, nagyon téved! Mindössze 23,75 százalék válaszolta, hogy a vízparton csak fekszik és pihen. A parton a legnépszerűbb egy jó könyv: 41,77 százalék választotta ezt az opciót. 34,48 százalék pedig az aktív pihenésre voksol, valamilyen labdajátékra a barátokkal vagy a családdal.
Ha bemegyünk a vízbe, akkor sem a lustálkodás a legnépszerűbb: csak 18,5 százalék első számú kedvenc időtöltése a vízen egy gumimatracon lebegni, élvezve az édes semmittevést. Önbevallásos alapon a vízben is mindenki inkább sportos: 66,74 százalék válaszolta azt, hogy ha már a vízben van, legszívesebben úszással tölti ott az időt. Vízisportokra 13,16 százalék, vízibiciklizős lazulásra pedig csak 1,57 százalék voksolt.

Nem csak a lángosra lenne igény

Amikor pedig megéhezünk, a klasszikus strandkaják vezetnek, de látszik, hogy lenne igény a salátákra is! 53,89 százalékos elsöprő győzelmet aratott a jó öreg lángos, mögötte 25,52 százalékkal a hekk a második. A palacsintát 9,79 százalék választotta kedvenc strandkajájának, míg arra kérdésünkre, hogy ha lehetne salátát, akkor azt enne-e inkább a strandokon, 10,8 százalék válaszolta, hogy igen. Megfontolandó adat a büféseknek!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm