18 °C Budapest

Kiderült: ennyi pénzből nyaralnak idén a magyarok

2018. augusztus 2. 18:01

Kétszer annyian nyaralnak belföldön idén nyáron, mint két évvel ezelőtt, és a külföldi utazást választók aránya is emelkedett. Az ehhez szükséges pénzt, amely jellemzően kevesebb, mint kétszázezer forint, év közben teszik félre - derül ki egy friss kutatásból.

Kétszer annyian nyaralnak belföldön idén nyáron, mint két évvel ezelőtt, és a külföldi utazást választók aránya is emelkedett. Az ehhez szükséges pénzt, amely jellemzően kevesebb, mint kétszázezer forint, év közben teszik félre. A kutatásából az is kiderült, hogy a nyaralni indulók 13 százaléka évente többször is el tud utazni - ez derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfélkörben végzett, 1000 fős magyarországi kutatásából.

A felmérés arra kereste a választ, hogyan és hol terveznek nyaralni idén a megkérdezettek, és az utazásra szánt összeg mennyire terheli meg a pénztárcájukat. Az eredmények szerint a kutatásban résztvevők csaknem kétharmada jár rendszeresen nyaralni. Ezen válaszadók 13 százaléka akár évente többször is el tud utazni kikapcsolódás céljából. A 2016-ban végzett felméréshez képest javult az arány, akkor csupán minden második megkérdezett tervezett nyaralást.

A nyilatkozók 46 százaléka beföldi úticélt választott magának az idei nyaralásához, ez az eredmény majdnem duplája a két évvel korábbi 26 százalékos aránynak. Közel 17 százalék utazik külföldre, amely érték 2016-hoz képest 5 százalékkal nőtt. 3 százalék azon válaszadók aránya, akik akár mindkettőt, a külföldi és belföldi célpontot is megengedhetik maguknak idén.

A kutatásból kiderült, hogy az utazók előre felkészülnek a kiadásokra. A megkérdezettek fele a nyaralás anyagi fedezetét kisebb részletekben teszi félre. A válaszadók 21 százaléka csupán 2-3 hónapot spórol, minden ötödik kutatásban résztvevőnek fél évbe telik a nyaralásra szánt összeget előteremteni.

Az idén nyaralásra készülők negyede kevesebb, mint 100 000 forintot költ az üdülésre, ötödük pedig 200 000 forintig áldoz a nyári kikapcsolódásra.

Olyan megkérdezettek is akadtak, akik több mint 300 000 forintos kerettel gondolkodnak idei nyaralásukról, az ő arányuk a mintában 6 százalék. A nyaralások költségét a családok 52 százaléka megérzi, de ki tudja gazdálkodni. Közel 26 százalékuknak nem okoz gondot fedezni a költségeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatás arra is kitért, hogy a nyaralás összköltségét alkotó tételekre milyen arányban költenek a megkérdezettek. Az eredmények szerint a legtöbb pénzt élelmiszerre fordítják az utazók (5-ös skálán 3,4 pont), ezt követi a szállás (2,9 pont), közlekedés és belépőjegyek (2,6 pont), majd a felszerelések (2,1 pont) és a szuvenír (1,7 pont).

A családok számára nem csak a közös vakáció, de a gyermekek nyári táborai is anyagi terhet jelentenek. A családos válaszadók több mint fele (56%) beíratja gyermekét valamilyen táborba a szünidő alatt. 47 százalékuknak nem okoznak anyagi problémát a táborköltségek, míg 45 százalékuk spórolva ugyan, de szintén elő tudja teremteni a szükséges összeget. Ez a megkérdezett családok 47 százaléka esetében 20 000 - 30 000 forint közé tehető, de 19 százalék esetében meghaladja az 50 000 forintot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem