16 °C Budapest

Kiakadtak a háziorvosok Balázsra: jobban meg kéne válogatni, kit engednek vezetni?

2020. július 28. 09:10

Ismét fellángolt az örök vita: kell-e szigorítani bizonyos életkor felett a jogosítvány érvényességéhez elengedhetetlen egészségügyi alkalmassági vizsgálatot, el lehet-e venni csak azért a jogosítványt valakitől, csak mert idős. Ezúttal annak kapcsán jött elő a kérdés, hogy egy öreg házaspár múlt héten felhajtott az autópályára forgalommal szemben - majd Sebestyén Balázs műsorvezető elkezdte feszegetni a háziorvosok felelősségét a tőle megszokott stílusban. A szakma ezt nem hagyta szó nélkül - azonban úgy fest, a háziorvosok is a szigorítás mellett vannak.

Az RTL híradó számolt be arról az esetről, amikor a múlt héten egy idős házaspár rossz helyen hajtott fel az M4-es autópályára Gyömrőnél és szemben haladtak a forgalommal. A gyorsforgalmi úton aztán két autós megállította őket, segítettek visszafordítani az eltévedt párt, akik egyébként Debrecenbe próbáltak eljutni.

Ezt a témát ismét elővették múlt hét szerdán a reggeli Balázsék rádióműsorban, ahol Sebestyén Balázs ismét nem finomkodott a kérdés kapcsán. Véleménye szerint az idős férfinak el kellett volna azonnal venni jogosítványát, és börtönbe zárni (!) a háziorvost, aki kiadta neki az alkalmassági engedélyt:

A csávótól elvenném a jogosítványt, a mamának kötelező házikarantén egy évig, senki sehova. Felderíteném a háziorvosát és azonnal kettő év letöltendőre ítélném őt is, mint a huzat. Elmennek a háziorovosok a fenébe, akik ötezer forintért átengedik, az összes rohadjon meg

- vélekedett Sebestyén Balázs az ügyről, és hozzátette: "Egy bizonyos kor felett mindenkitől elvenném a jogosítványt. Ez ritmus, ez dinamika, tempóérzék, egyszerűen hülyülünk, ahogy öregszünk. Elfogynak a reflexek, máshogy ismered fel a veszélyt, nem veszed észre, ha hülye vagy. Menjél vonattal."

A háziorvosok nem hagyták szó nélkül a kritikát: a Háziorvosok Online Szervezete, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja, a háziorvosi és házi gyermekorvosi kollegiális vezetők a teljes háziorvos társadalom nevében elhatárolódtak Sebestyén Balázs műsorvezető azon kijelentéseitől, miszerint a háziorvosok 5000 forintért egészségi alkalmasságot igazolnak olyan idős páciensek részére, akik a gépjárművezetésre egészségügyi szempontból amúgy alkalmatlanok.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A műsorvezető evvel kapcsolatos gondolatmenete sértő, rágalmazó, durván általánosító a háziorvos társadalomra nézve, másrészről korrupció gyanújával sározza be az egész orvostársadalmat. A térítési díj ellenébe igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló jogszabály pontosan meghatározza, hogy 60 év felett 2500 forint, 70 év felett pedig 1700 forint az alkalmassági vizsgálatok díja

- írták közleményükben, amelyben kifejtették, hogy a vizsgálatok során a házi orvos pillanatnyi állapotot tud felmérni, így a felelősség az egyént, illetve a szakorvosokat terheli, akiknek jelezni kell a házi orvos felé, ha bármilyen probléma fennáll, ami kérdésessé teszi a járművezetési alkalmasságot. Ugyanakkor a közelmény szerint

a háziorvosok is szigorítanák bizonyos életkor felett a jogosítvány hosszabbításához szükséges feltételeket.

"(...) bizonyos, meghatározott kor után (például 80 év felett) a jogosítvány meghosszabbításához specifikusabb vizsgálatok elvégzését (pl. neuropszichológiai vizsgálatok, PÁV IV. alkalmassági vizsgálat) javasoljuk és a szubjektív tényezők minimalizálása érdekében akár járási szinten felálló független bírálóbizottságok kezébe adnánk az idősek jogosítvány meghosszabbításának az eldöntését" - írták a háziorvosok, és végül helyesbítésre szólították fel Sebestyén Balázst.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem