2020. szeptember 28. hétfő Vencel

Kiadták a riasztás: ezekben a megyékben jöhet még ma zivatar, felhőszakadás


Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) információi szerint az erősen felhős területek mellett szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Főleg a Dunától keletre alakulhat ki többfelé eső, zápor, szórványosan zivatar, másutt inkább csak elszórtan lehet kisebb csapadék. Az északias szél napközben több helyen megélénkül, a Zemplén környezetében időnként meg is erősödik. A hőmérséklet kora délután 20 és 26, késő este 15 és 20 fok között valószínű.

Vasárnap este a Dunántúlon kevesebb felhő ígérkezik, míg másutt erősen felhős, borult tájak is lehetnek. Arrafelé a hajnali órákra alacsonyszintű rétegfelhőzet, pára- és ködfoltok képződhetnek. Keleten előfordulhat még néhol eső, zápor. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

Az OMSZ kiadta a veszélyjelzést a teljes Tiszántúlon, a Duna-Tisza közében, és a Dunántúl egyes területei sem menekülnek. Zivatar alakulhat ki Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, BAZ, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében.

Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Ezen túlmenően 1-es fokozatú veszélyjelzés van érvényben Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád, Békés és Bács megyékben felhőszakadás miatt. Az OMSZ információi szerint az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Már repkednek a 100 ezres bírságok: könnyen megüthetik a bokájukat a háztulajok
Magyaroszágon évente több ezer köbméternyi illeglis hulladékot rak le a lakosság, melynek elszállítása komoly gondot okoz a hatóságoknak. Kevesen tudják, de akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatja őket a hatóság.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó