6 °C Budapest

Ki nem találod, milyen tábor lesz idén a legnagyobb sláger

Pénzcentrum
2016. június 2. 05:45

Hamarosan véget ér az idei tanév. Ennek persze a legtöbb gyerek nagyon örül, a szülőket azonban nagy feladat elé állítja a gyerekek nyári felügyeletének megoldása. Körbenéztünk, milyen lehetőségek közül választhatnak idén a szülők, és persze azt is megnéztük, hogy mi, mennyibe kerül.


Június 15-én véget ér a 2015/2016 tanév, csaknem 1,2 millió iskolás számára elkezdődik a 10 hétig tartó nyári szünet. Sok szülőnek okoz ilyenkor nagy fejfájást a gyerekek nyári felügyeletének megoldása. A szerencsésebbeknek tudnak segíteni a nagyszülők vagy más családtagok, de ők sem vigyázhatnak egész nyáron a gyermekekre.

Érdemes tudnunk, hogy a gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy:

A települési önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében biztosítja a gyermekek napközbeni ellátását

- olvasható a Magyar Szülők Országos Egyesületének honlapján.

A napközbeni ellátásra a szülőknek önkéntesen, az illetékes önkormányzatnál kell jelentkezniük. A jelentkezési határidő a tanév utolsó napja, tehát a 2015/16-os tanévben június 15.

Természetesen a napközbeni ellátás sem ingyenes szolgáltatás, a felügyeletért 2013 óta térítési díjat kell fizetni. Bár ennek összege önkormányzatonként változik, de napi 500-1500 forintnál többnyire sehol sem kerül többe. Ehhez jön hozzá az étkezés költsége, ami naponta plusz 500-800 forintos tételt jelent a szülőknek. Fontos azonban kiemelni, hogy rászorultsági alapon akár 50 százalékos kedvezményt is igénybe lehet venni, sőt sokaknak teljesen elengedik a felügyelet és ellátás teljes díját.

Bár az ellátás kötelező lenne, de a szülők tapasztalatai szerint nem mindenhol nyújtanak a gyermekek számára felügyeletet.

Mi a helyzet a táborokkal?

Kevés család engedheti meg magának, hogy a gyerekek elmehessenek táborozni. Nem hivatalos felmérések szerint a diákok mindössze 10-15 százaléka jut el ifjúsági táborokba. Azok a szülők, akik mégis ezt a megoldást választják, azok között a sporttáborok és a készségfejlesztő táborok a népszerűek. A nyelvi táborok pedig a 14 év feletti gyerekek között divatosak, közülük minden ötödik diák tölti a nyár egy részét nyelvtanulással - világít rá a Profession.hu 2015-ben készített felmérése.

A szülők fele az alapján választ, hogy hol tud tanulni, hasznos élményeket szerezni gyermeke, de ugyanennyien vannak, akiknél anyagi megfontolások fontosabbak, különösen a 14 év feletti gyermekek esetében.

Mennyi az annyi?

A táborok árai olyan 25 ezer forinttól indulnak, de a határ szinte a csillagos ég, az extrém- és luxustáborok akár 100 ezer forintnál is többe kerülhetnek. A táborhelyek gyorsan betelnek, ezért érdemes sietni annak, aki még nem jelentkezett. Mutatunk néhány színes példát az idei kínálatból.

  • Informatika tábor
Az angol vagy épp a szörftáborok is nagyon népszerűek, de idén az informatikai tábor lehet a legnagyobb sláger

- tudtuk meg a gyerekek szórakoztatásával, animálásával foglalkozó Funside Egyesülettől.

Ma már többféle informatikai tábor közül is választhatunk a gyerekeknek. Ezekben a táborokban a gyerekek beleshetnek a programozás rejtelmeibe vagy épp saját applikációt készíthetnek. Egy a Balatonnál tartott tábor ára például 73 ezer forint.

  • Lovastábor

A lovastáborok kínálata igen széles, rengeteg helyszín közül válogathatunk. Találtunk bentlakásos tábor, ahol 6 napért 55 ezer forintot kell fizetnünk, de akad 5 napos tábor 34 900 forintért is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Úszótábor

Idén nyáron akár az Aquaworld-be is beköltözhetnek a gyerekek. Június 20-tól július 29-ig 5 napos turnusokat szerveznek a vízibirodalomban. Úszástudástól függetlenünk várják a 4-16 év közötti gyerekeket, amiért összesen 38 ezer forintot kérnek, de a testvéreknek vagy korábbi tanítványoknak 2 ezer forint kedvezmény jár.

A reggeli és délelőtti órákban a szabad foglalkozások mellett az úszásoktatás kap főszerepet, míg ebéd után a közös játék következik

- tudtuk meg Juhász Szabolcstól, az élményfürdő igazgatójától.

  • Tengerparti tenisztábor

Tenisz, angol és vadvízi evezést is kínálnak azoknak a 8-16 év közötti gyerekeknek, akik idén Horvátországban Vir szigetén táboroznának. A tábor ára az útiköltségekkel együtt 68 900 forint. A tábor különlegessége pedig az, hogy ezt akár saját nyaralásunkkal is összeköthetjük.

  • Vitorlástábor

A Katamarán Suli a Balatonnál várja azokat a 6-16 év közötti gyerekeket, akik tudnak úszni és érdekli őket a vitorlázás. A napközis táborért összesen 69 850 forintot kell fizetnünk, míg az ottalvós tábor ára 95 250 forint. Jobb lesz azonban sietni a jelentkezéssel, mert már csak augusztusra van szabad hely.

Úszunk, vitorlázunk és természetesen, ha erőink és időnk engedi, akkor foci, ping-pong és kerékpár is szerepel az életünkben

- mondta el megkeresésünkre Nagy Attila a tábor egyik szervezője.

  • Grafikus-festő tábor

Ha úgy érezzük, hogy a gyerekben egy igazi művész rejtőzik, és ráadásul szeret rajzolni és festeni is, akkor érdemes elküldenünk őt a grafikustáborba. Az ottalvós tábor testvérkedvezmény nélkül 48 900 forint, míg azzal együtt 46 900 forintba kerül.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem